2010. január 26. | 17:28
Bemutatták a PEN 2010 könnyűzenei programját

PEN 2010 satótájékoztató Pécs
Fotó: STOP/Borbás Mátyás

A Pécsi Egyetemi Napok legnagyobb felvonása készül idén áprilisban. Immár négy színpaddal várja a látogatókat a bőrgyár, tíz országból érkeznek fellépők, de idén is lesznek külső programok, valamint diákrektor-választás, az egyetem szinte összes karának összefogásával.

Idén újra bővül a színpadok száma az ország legnagyobb egyetemi fesztiválján: most már négy helyszínen várják zenés programok a látogatókat az április 21-24 között megrendezésre kerülő banzájon. Az A38 színpadon az undergroundabbnak számító bandák lépnek majd fel, a Pécs2010 Színpad a pécsi könnyűzenei produkciók helyszíne, valamint a fiatalok teljesen új rétegét fogja remélhetőleg a fesztiválba vonni a Red Bullal közösen kialakított diszkó aréna.

A nagyszínpadon fellép az instrumentális hiphop legendás alakja, a japánból érkező DJ Krush, a Depeche Mode-dal kollaboráló londoni szintipop csapat,a Client, vagy a kaliforniai Tito & Tarantula. Emellett újra eljön a 2008-as PEN óta a pécsi egyetemisták körében celebritásokká vált francia utcazenekar, a La Fanfare en Pétard, akik a színpadi fellépésük mellett végig kísérni fogják a csapatokat és a fesztivál alatt várhatóan számtalan rögtönzött koncertet fognak adni. Mellettük persze a magyarok sem maradhatnak el.

A PEN-en összesen több mint 50 fellépő fog megfordulni, a teljes felhozatalt a cikk végén tekintheted meg.

A zenei paletta bővítését jelzi, hogy a már hagyományosnak tekinthető tehetségkutatón zenekarok mellett dj-k és beatboxerek jelentkezését is várják. Két éve még csak húsz banda jelentkezett a megmérettetésre, ez a szám tavalyra hatvan fölé emelkedett, idén pedig már most ötven fölött járunk, pedig még majd egy hónap van február 20-ig, a jelentkezés lezárultáig. A nyertesek a PEN-en és EFOTT-on való fellépés mellett stúdióidőt nyernek, mely nagy segítség egy bemutatkozó lemez elkészítésében.

A bőrgyár körül lakóknak nem kell izgulniuk, a szervezők mindent megtesznek, hogy a zajszint ne lépje át a megengedett határt. Minden színpad automatikus hangerőszabályzóval van ellátva, mely külső beavatkozás nélkül leszabályozza a koncertet, ha szükséges. Persze, a mulatozó egyetemistákra nem lehet ilyen berendezést szerelni, de a rendezvény, az EKF programban betöltött kiemelt szerepe miatt a rendezők bíznak a lakók toleranciájában.

Akik unják a dübörgést, számos nem-zenés program közül is válogathatnak. A PK Zrt.-nek hála, az "Ikarusz projekt" keretében egy csuklós Ikarusz buszban kapnak helyet az irodalmi estek, performanszok, a "Csipáncsap stage" színházi előadásai, valamint Pécs ismert kocsmazenészei is.

A PEN-en zajlik tradicionálisan a diákrektor-választás is. Bár a jelentkezés még nem zárult le, de legalább nyolc induló csapatra számíthatunk. Mivel a karonként csak egy csapat lehet, néhol előválogatást is kell tartani. A bölcsészeknél már biztos, hogy lesz ilyen, melyre február 10-ig fogadják a jelentkezéseket. Ezen felül, idén egyedülálló módon, a különböző karokról összeverődött PEN-es veteránok is harcba szállnak, mennyit számít a tapasztalat.

Végül még egy jó hírrel szolgáltak azoknak, akik már számolják vissza a napokat: a jegyek árusítása napokon belül megkezdődik. A februárban vásárlók járnak a legjobban, de még márciusban is olcsóbban hozzá lehet majd jutni a belépőkhöz, mint a helyszínen. Ám a kibővített program ellenére a jegyárak a tavalyihoz képest sem fognak jelentősen emelkedni.



Szerző: Várnagy Szabolcs   |  egyéb írások a szerzőtől

 STOP












1/5
"Minden nap végén sírva fakadtam" - kikészült idegileg az or...
2/5
"Napról napra nehezebb lesz" - Keleti Györgyi összetört
3/5
Darubaleset - csak perceken múlt a sofőr élete
4/5
Angelina Jolie meztelenül, bedrogozva fetreng - Fotó!
5/5
Díjat kapott Gyurcsány Ferenc!


Megnyílt a föld Somogyban! - Százméteres kráter a kukoricatáblában

Beledurrant a Mercedes a kisteherautóba

Körözési toplista - zord arcok, durva bűnök - fotók!

Vízben suhanó testek, röplabda, Besh'o'droM: ICWiP 5. nap - sok fotó!

Strandon lopott személyivel akart pénzt felvenni - fotó!

Zivataros, hűvös július-utó: ezen a hétvégén sem strandolunk!

Kicsit nagy a kamionforgalom: kettérepedt a templom

Ahol együtt ropja nyolc nemzet: VI. Eurofolk Fesztivál



Vadkemping és tömegnyomor a Hungaroringen - Fotók!
Magyarok döntötték meg a gigapanorámafotók világrekordját
Úgy tolja neki, hogy közben lobog a füle - Fotó!
Nagykörút felújítás, dugók, fotók
Légi csodák - ilyet nálunk nem fog látni! Fotók!


Pécs 30 °C
17 °C






Made in Hungary - A Forma-1 versus 1000 éves Magyarország
Schmitt Pál a Parlament Vadász termében fogadta a Forma-1 atyját, Bernie Ecclestonet és a csapatok pilótáit. Az eseményen részt vett Czene Attila és felesége, valamint az épp menesztett Hungaroring-vezér Palik László is, de nekik itt nem jutott szerep, csak néma szemlélői voltak a feszengésből unalomba hajló protokoll eseményeknek.

Legyen a Stop
riportere!
További részletek »

Egy sör mellett
Bocsáss meg, Győzike!
A Dumánál
Szólni kéne Schmittnek
megZAKkAnT világ
Eltévedve a jó és a rossz kertjében
Lapcsócsáló
Nem a dühös és elkeseredett emberek szóbeszéde a mérvadó!



Megnyílt a föld Somogyban. Hol nyíljon meg leközelebb?