2010. február 10. | 16:16
Törvénytelenségre készülnek a szocialisták! - állítja a képviselő

Wertán Zsolt
Fotó: STOP/Szokolay László

Veszélybe kerülhet a választások tisztasága - állítja a KDNP terézvárosi önkormányzati képviselője. A helyi választási iroda élén ugyanis az ügyészség által meggyanúsított jegyző áll.

Wertán Zsolt Zoltán azt közölte szerdai sajtótájékoztatóján: a főváros VI. kerületi jegyzőjét 2009 novemberében hivatali visszaéléssel gyanúsította meg a nyomozó ügyészég. A köztisztviselői törvény értelmében a munkáltató köteles ilyen esetben hivatalból fegyelmi eljárást indítani, ami azonban jelen esetben elmaradt. Ennek legfőbb oka, hogy az erről szóló előterjesztést sem a polgármester, sem pedig az ebben és más ügyben szintén gyanúsított szocialista országgyűlési képviselő-jelölt, egyben alpolgármester Hatvani Csaba nem szavazta meg.

A kereszténydemokrata politikus szerint ott válik igazán pikánssá az ügy, hogy információi szerint egy volt liberális önkormányzati képviselő építményadó-hátralékát a Polgármesteri Hivatal elengedte, amire amúgy a törvény nem adott volna lehetőséget. Később az is kiderült, hogy az illető ráadásul kezelőorvosa a jegyzőnek. "A dolog még azért problémás, mivel a polgármester elszabotálja a fegyelmi eljárást, a választási irodát viszont a törvényesség őre, a jegyző vezeti - aki jelen esetben egy gyanúsított köztisztviselő. Ha tehát a kerületvezető továbbra sem menti fel a munkavégzés alól Sajtos Csillát, abban az esetben a választás tisztasága kerülhet veszélybe a kerületben. Ebben pedig közvetlen érdekeltsége lehet Hatvaninak, aki a múlt héten azt hangoztatta, hogy Terézvárosban van esélye a nyerésre. Szerintem a jelenlegi politikai légkörben ez abszurd kijelentés. Ez csak abban az esetben lehetséges, ha a jegyzővel valamilyen törvénytelenségre készülnek a választási irodán keresztül" - szögezte le Wertán.

A konzervatív képviselő ezért felszólította a polgármestert, mihamarabb indítsa meg a fegyelmi eljárást, és mentse fel a munkavégzés alól a jegyzőt. Emellett ő maga az adó be nem fizetése miatt még az APEH-hez is fordul.

A STOP megkeresésére a Terézvárosi Sajtóiroda azt közölte: Wertán ismét nem mond igazat, s mondataival, sugallataival megpróbálja aláásni a VI. kerületi vezetés tekintélyét, hamis állításaival újra megtéveszteni a közvéleményt. Szerintük a kereszténydemokrata képviselői mivoltával visszaélve szerezhette meg, s hozta nyilvánosságra azokat az adatokat, amelyekkel most a terézvárosi jegyző nevén próbál foltot ejteni. Mindezt azért gondolják, mivel az adóügyekről - amelyek a jegyző, s nem a képviselő-testület kompetenciájába tartoznak -, ha nincs az ügyféltől kapott meghatalmazás birtokában, még önkormányzati képviselő sem szerezhet tudomást törvényes úton.

Úgy vélik, Wertán több törvénytelenséget is elkövethetett: így büntetőügyi kategóriába sorolandó tevékenységgel szerezte meg az adóügyi iratokat; sugalmazásával közvetett módon személyiségi jogokat sértett; a jegyző rágalmazásával a törvényesség őrét kívánja megfosztani pozíciójától saját politikai érdekei érvényesítéséért; valamint személyesen Sajtos Csillát is nagy nyilvánosság előtt rágalmazta, melynek meg lesznek a következményei. A sajtóiroda szerint mindezek alapján joggal vethetik fel a kérdést: vajon mire számíthatnak az országgyűlési és az önkormányzati választásokon? Minden szavazó személyi adata biztonságban van? S vajon ha a közelgő választások eredményei a Fidesz-KDNP-nek nem kedveznek, mire lesznek képesek az emberek és hatóságok megtévesztése érdekében?


Szerző: Vass János   |  egyéb írások a szerzőtől

 STOP












1/5
"Minden nap végén sírva fakadtam" - kikészült idegileg az or...
2/5
"Napról napra nehezebb lesz" - Keleti Györgyi összetört
3/5
Darubaleset - csak perceken múlt a sofőr élete
4/5
Angelina Jolie meztelenül, bedrogozva fetreng - Fotó!
5/5
Díjat kapott Gyurcsány Ferenc!


Megnyílt a föld Somogyban! - Százméteres kráter a kukoricatáblában

Beledurrant a Mercedes a kisteherautóba

Körözési toplista - zord arcok, durva bűnök - fotók!

Vízben suhanó testek, röplabda, Besh'o'droM: ICWiP 5. nap - sok fotó!

Strandon lopott személyivel akart pénzt felvenni - fotó!

Zivataros, hűvös július-utó: ezen a hétvégén sem strandolunk!

Kicsit nagy a kamionforgalom: kettérepedt a templom

Ahol együtt ropja nyolc nemzet: VI. Eurofolk Fesztivál



Vadkemping és tömegnyomor a Hungaroringen - Fotók!
Magyarok döntötték meg a gigapanorámafotók világrekordját
Úgy tolja neki, hogy közben lobog a füle - Fotó!
Nagykörút felújítás, dugók, fotók
Légi csodák - ilyet nálunk nem fog látni! Fotók!


Pécs 30 °C
17 °C






Made in Hungary - A Forma-1 versus 1000 éves Magyarország
Schmitt Pál a Parlament Vadász termében fogadta a Forma-1 atyját, Bernie Ecclestonet és a csapatok pilótáit. Az eseményen részt vett Czene Attila és felesége, valamint az épp menesztett Hungaroring-vezér Palik László is, de nekik itt nem jutott szerep, csak néma szemlélői voltak a feszengésből unalomba hajló protokoll eseményeknek.

Legyen a Stop
riportere!
További részletek »

Egy sör mellett
Bocsáss meg, Győzike!
A Dumánál
Szólni kéne Schmittnek
megZAKkAnT világ
Eltévedve a jó és a rossz kertjében
Lapcsócsáló
Nem a dühös és elkeseredett emberek szóbeszéde a mérvadó!



Megnyílt a föld Somogyban. Hol nyíljon meg leközelebb?