2010. február 17. | 09:13
Virágba borulnak a mandulafák Pécsett

Virágzó mandulafa
Fotó: wikipedia

A virágzó mandulafa Janus Pannonius óta a műveltség sajátos pécsi szimbóluma. 2010-ben a Pécsi Tudományegyetem (PTE) egy háromnapos tudományos konferenciasorozattal, a Mandulavirágzási Tudományos Napokkal köszönti a tavaszt és indítja Európa Kulturális Fővárosának tudományos évadát.

A Mandulavirágzási Tudományos Napok megrendezésével az egyetem egy modern hagyományt éleszt fel, egyben több szálon is kapcsolódik az Európa Kulturális Fővárosa rendezvénysorozathoz. A 2010. március 3-6. között zajló konferencia immáron negyedik a PTE történetében. Célja, hogy megossza a széles (nem pusztán szakmai) közönséggel az egyetemen felhalmozódott tudást.

A három nap alatt több minikonferencián bárki belepillanthat az egyetem tudományos életébe. Valamennyi tudományág képviselteti magát, hazai és külföldi szaktekintélyek tartanak előadásokat, vesznek részt pódiumvitákon. A három szekció mindegyike több előadáson keresztül különböző megvilágításokba helyez egy adott problémát és járja körbe azt közérthető módon.

A Pécs kulturális öröksége - szellemi örökség téma vezetője dr. Aknai Tamás, a Művészeti Kar professzora. Szekciójának célja, Pécs kulturális örökségének feldolgozása a városhoz és a régióhoz köthető régészeti, irodalomtörténeti, művészettörténeti kutatások köréből válogatva.

Pécs kulturális örökségén belül az épített örökségre összpontosítva próbál válaszokat megfogalmazni a felmerült kérdésekre a dr. Bachman Zoltán építész professzor vezette szekció. A megőrzés és a modernizáció, a konzerválás és a kreativitás párhuzamba állításán keresztül vizsgálja építészeti értékeinket, melynek a Cella Septichora Látogató Központ ad majd otthont.

A harmadik kérdéskör A fenntarthatóság Európája nevet kapta. Dr. Kiss Tibor és dr. Héjj Andreas vezetésével a változással együtt járó problémák azonosítását, lehetséges cselekvési módok feltárást tűzte ki célul. A népszerű és időszerű téma olyan rangos külföldi előadókat is Pécsre hívott, mint László Ervin vagy Günter Pauli.

Az előadássorozat a TÁMOP 4.2.3 Európai Uniós pályázati forrás és a Pécs2010 - Európa Kulturális Fővárosa projekt segítségével jött létre. Az előadások egyszerű nyelvezete közérthető, sőt minden remény szerint élvezhető lesz az utca embere számára is.

A részvétel ingyenes, viszont regisztrációhoz kötött. A szervezők szeretettel várnak minden kedves érdeklődőt. További információk és regisztráció február 22-ig: www.mandula.pte.hu


 STOP












1/5
Kozsó: "Az első találkozás tizedik percében már szeretkeztün...
2/5
Újra szerelmes a Barátok közt szépsége
3/5
Ez már tiszta őrület - Lady Gaga újabb akciója
4/5
Kiss Pál Tamás esélyesként ül volánhoz
5/5
"Részemről már a múlté" - Debreczeni Zitát választották a lá...


Lehet más a virrasztás: az LMP-nek összejött

Pécsi buszbotrány: vádemelést javasolnak a vezérigazgató ellen

A nagy és drága pécsi gazdasági szabadságharc

Kevesebb pénzből, csúszással épülhet a Pécsi Egészségipari Innovációs Központ

Mi lett Páva 2009-es ígéreteiből?

Rendhagyó útvonal - Gibraltárnak kerülő nádiposzátát fogtak Baranyában

Különös döntés - Fidesz-Jobbik összeborulás a választásokon!

Itt járt Schmitt Pál - átadták a Gyugyi-gyűjteményt



A Sugarbird lányok megint szaporodtak - videó!
Több százan ostromolták a Kékest bringájukkal - videó!
Hadihajók ünnepi felvonulása a Dunán - videó!
A Sziget a levegőből - videó!
Felhőszakadással búcsúzott a Szigettől az időjárás - videó!


Pécs 22 °C
9 °C






A nagy és drága pécsi gazdasági szabadságharc
Az egy évvel ezelőtti vízmű einstand már távoli emlék, de nehogy elfeledkezzünk róla, sorban érkeznek az elszámolószámlák, amelyek egy része legalábbis érdekes. Ami azt illeti, többségünket teljesen hidegen hagyja a tavalyi foglalás jogossága, de az elszúrt számlákon már igencsak kiakadunk.

Legyen a Stop
riportere!
További részletek »

Egy sör mellett
Ha meghúzod a lányom, kikaparom a szemed!
A Dumánál
Gyurcsány Ferenc Magyarország miniszterelnöke
megZAKkAnT világ
Eltévedve a jó és a rossz kertjében
Lapcsócsáló
Ez lenne az igazán nagy Magyarország



Mennyibe kerüljön 1 svájci frank?