2010. július 23. | 14:20
A pécsi táncosok bevették Isztambult!

Mecsek Táncegyüttes
Fotó: mecsektanc.hu

Pécs néptáncos követei hazatértek a török kulturális fővárosból, ahol egyhetes nemzetközi folklórfesztiválon képviselték Magyarországot. A Mecsek Táncegyüttes Isztambul európai tengerpartján, esténként mintegy ezer fős közönség előtt nagy sikert aratott műsorával.

Az isztambuli fesztiválszervezők nem érdemtelenül ünnepeltették saját hazájukat az "Istanbul güzel!", azaz "Isztambul kitűnő!" felkiáltással - a pécsi táncosok kiválóan megszervezett, s felejthetetlen hangulatú fellépéssorozatnak lehettek részesei Európa és Kis-Ázsia határán. Az Atatürk reptér szomszédságában, Yeşilköy városrészben megrendezett fesztivál az Isztambul2010 Európa Kulturális Fővárosa program eseményeként kitűnő színpadi körülményekkel, magas szintű szervezettséggel és négy kontinens tíz országának együtteseivel várta a magyarokat. A közönség pedig nagy érdeklődéssel és lelkes tapssal fogadta a produkciókat a tengerparti sétányon felállított színpadnál.

A "güzel" minősítést ugyanakkor a pécsiek is kiérdemelték, hiszen az egy hét során tartott két felvonuláson és három esti fellépésen, a Duna mente és Erdély táncainak bemutatásával, izgalmas színeket villantottak fel a publikum előtt a magyar folklórhagyományból. A mediterrán éjszakába nyúló szakmai programok mellett, napközben pedig Isztambul legfőbb nevezetességeit látogatták meg a táncosok - a Kék Mecset, a Hagia Sophia és más műemlékek megtekintése mellett persze jutott idő a Nagy Bazárban való kitartó alkudozásra, valamint a Boszporusz körbehajózására is.

Hazatérve, Pécsett legközelebb augusztus 12-én lép színpadra a Mecsek - az együttes három teltházas színházi estje után a Káptalan utcában, a Pécsi Szabadtéri Játékok keretében is bemutatja "Sörény lábbal, víg orcával" című jubileumi műsorát. Augusztus 15-én pedig a Pécs Cantat nemzetközi kórusfesztivál megnyitóján, a Dóm téren láthatja az együttes új produkcióját a közönség, ahol a Pannon Filharmonikusokkal, a Bartók Béla Férfikarral és a debreceni Kölcsey Kórussal közös előadásban állítják színpadra Kodály Kállai kettősét, Juhász Zsolt erre az alkalomra készített koreográfiájában.


 STOP












1/5
Denise Richards natúrban - fotók csak felnőtteknek
2/5
Elképesztő: Brad Pitt minden nő játékszere lehet
3/5
Ő indította be az elvonódivatot
4/5
Péniszt növesztett a tojás - Fotó
5/5
Turánékat kiemelték


Szalagátvágás helyett sorompónyitás

Ellenőrzik az orvosfizetéseket - megrendült a bizalom a PTE-ben?

Fával fűt? Na most megtudja mennyit emelkedett az ára!

HATEJAMO: behajtani csak tankkal

Hoppá! Hirtelen találtak 16 milliárdot!

Időjárás: ne számítsunk sok jóra!

Előzetesben a pécsi gyilkosság gyanúsítottja - csak 18 éves

Megkezdődtek az erőpróbák: zárt kapuk mögött ikszeltek a Párducok



Ellepték a borászok a Budai Várat! - videó!
Rászakadt az ég Budapestre - videó!
Bemutatjuk a Fidesz önjelölt Szuperhőseit - videó!
Mátra Maraton hobbi kerékpáros megközelítésben - videó!
A Sugarbird lányok megint szaporodtak - videó!


Pécs 21 °C
15 °C






A nagy és drága pécsi gazdasági szabadságharc
Az egy évvel ezelőtti vízmű einstand már távoli emlék, de nehogy elfeledkezzünk róla, sorban érkeznek az elszámolószámlák, amelyek egy része legalábbis érdekes. Ami azt illeti, többségünket teljesen hidegen hagyja a tavalyi foglalás jogossága, de az elszúrt számlákon már igencsak kiakadunk.

Legyen a Stop
riportere!
További részletek »

Egy sör mellett
Vér, Halál, Sátán - spontán riogatták az óvodás gyerekeket
A Dumánál
Orbán feladta a forradalmat - Gyurcsányt követi
megZAKkAnT világ
Eltévedve a jó és a rossz kertjében
Lapcsócsáló
A Sarazzin-botrányról



Idén hány esős napot tud még elviselni?