2010. július 28. | 15:35
Diákszínjátszó Fesztivál Dombóváron és Pécsen

Sírás vagy nevetés?

Klasszikus és kortárs darabokkal, valamint improvizációkkal szeretnék szórakoztatni a közönséget a Nemzetközi Diákszínjátszó Fesztivál résztvevői, akik augusztus 2. és 8. között Dombóváron és Pécsen lépnek fel.

Bagossy László főszervező szerdán a baranyai megyeszékhelyen tartott sajtótájékoztatón elmondta: az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program rendezvényére Magyarország mellett Horvátország, Szerbia, Szlovénia és Románia összesen tizennégy kiemelkedő eredményeket elért középiskolás színjátszó csoportját várják.

A meghívottak versenydarabbal és legalább egy utcaszínházi produkcióval készülnek. A háromtagú nemzetközi zsűri által értékelt versenyelőadásokra Dombóváron, a szabadtéri fellépésekre ugyanitt és a pécsi Színház, Jókai, valamint Uránbányász téren kerül sor. Belépő nincs, a darabokat minden érdeklődő ingyen tekintheti meg.

Ruzsa Csaba, a pécsi EKF ügyvezető igazgatója utalt rá: a kulturális fővárosi program egyik célkitűzése, hogy lehetőséget adjon fiatal művészeknek gyakorolni és bemutatkozni nagyközönség előtt is. Reményét fejezte ki, hogy a diákszínjátszó csoportok tagjai később más produkciókban újra láthatóak lesznek Pécsett.

Kunszt Márta, Pécs szocialista alpolgármestere arra mutatott rá, hogy a diákszínjátszás keretein belül olyan pedagógiai eszközök alkalmazhatók, melyek a hagyományos tanórákon nem. Úgy vélte: a színjátszás csoportfoglalkozások lehetőségét teremti meg, s ezeken azon fiatalok is megtalálhatják a helyüket, akik a hagyományos iskolarendszerben kevésbé sikeresek.

A politikus megjegyezte: azért lett Dombóvár az esemény egyik helyszíne, mert Pécs a hazai városok minél szélesebb körét szerette volna bevonni az EKF-programok lebonyolításába. Dombóvár pedig már korábban jelezte, szívesen adna otthont a fesztiválnak.


 STOP
Forrás: MTI












1/5
Megtalálták - ő lehet a negyedik ValóVilág műsorvezetője
2/5
Britney Spears mindenkit ledöbbentett
3/5
Most már kitartó lesz a magyar Susan Boyle
4/5
Bródy János alapjáraton már nyugger
5/5
iPhone-nal a Borfesztiválon


Jobbágyparkoló: lezárt járdára fel - fotók!

Kincs helyett csalódás: visszaásta a géppuskalőszert a gazda

Kikre is lehet voksolni Pécsett?

Öten is vezetnék a csődközeli várost

Programporoló - választanánk, de hogyan?

Víz nélkül marad ezer lakás Pécsett

Agyonvertek egy 16 éves lányt Pécsett - barátja a gyilkos?

Alsóházban folytatják a pécsi ifi pólósok



Bemutatjuk a Fidesz önjelölt Szuperhőseit - videó!
Mátra Maraton hobbi kerékpáros megközelítésben - videó!
A Sugarbird lányok megint szaporodtak - videó!
Több százan ostromolták a Kékest bringájukkal - videó!
Hadihajók ünnepi felvonulása a Dunán - videó!


Pécs 24 °C
14 °C






A nagy és drága pécsi gazdasági szabadságharc
Az egy évvel ezelőtti vízmű einstand már távoli emlék, de nehogy elfeledkezzünk róla, sorban érkeznek az elszámolószámlák, amelyek egy része legalábbis érdekes. Ami azt illeti, többségünket teljesen hidegen hagyja a tavalyi foglalás jogossága, de az elszúrt számlákon már igencsak kiakadunk.

Legyen a Stop
riportere!
További részletek »

Egy sör mellett
Ha meghúzod a lányom, kikaparom a szemed!
A Dumánál
Orbán feladta a forradalmat - Gyurcsányt követi
megZAKkAnT világ
Eltévedve a jó és a rossz kertjében
Lapcsócsáló
Drukkerük sem érti, miért fél az Orbán-kormány az ellensúlyoktól



Hány nappal elégedett Orbán Viktor kormány-zásából?