2010. július 29. | 18:36
A KEHI szerint csomó rendezvényre nem volt engedély
A közigazgatási és igazságügyi miniszter kezdeményezésére a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) vizsgálja a korábbi állami rendezvényeket, különös tekintettel az augusztus 20-i ünnepségeket.

Kovács Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium kormányzati kommunikációért felelős államtitkára csütörtöki, budapesti tájékoztatóján elmondta: a miniszter július közepén kezdeményezte a vizsgálatot, amely augusztus 31-én zárul; a KEHI főként az állami rendezvények jogi hátterét, az engedélyek beszerzését, a felkérő és lebonyolító közötti kapcsolatokat ellenőrzi.

A visszásságokról szólva az államtitkár példaként említette, hogy a korábbi Miniszterelnöki Hivatal (MeH) nem készítette elő az idei augusztus 20-i ünnep engedélyeztetési hátterét; a közterület-foglalási engedélyeket - jogszabályi tiltás ellenére - továbbadta a augusztus 20-i repülőversenyt szervező cég számára.

A rendezvényszervezők olyan közterületi reklámokat helyeztek el az elmúlt években - sorolta -, amelyre nem volt engedélyük, és az abból befolyó összegekkel senki nem számolt el, és nem találni a nyomát az ünnepen kiszolgáló vendéglátóipari egységeknek kiadott engedélyeknek sem.

Kovács Zoltán felhívta a figyelmet, hogy az augusztus 20-i repülőverseny megrendezésére - a MeH és a szervezők között - kötött szerződés hátrányos a magyar államra nézve. Úgy fogalmazott: a gyakorlatilag egyoldalú szerződéstől az állam előzetes hat hónapos határidővel állhat el, felmondás esetén komoly kárpótlást kaphat a szervező cég.

Mivel azonban közlekedési hatóság nem adott idén repülési engedélyt, ezért a szerződés nem él - hívta fel a figyelmet.

A minisztérium megállapítása szerint a szervezők jogsértést követtek el akkor, amikor tavaly a rendezvény első napján nem rendelkeztek a légtérhasználatára vonatkozó engedéllyel - emelte még ki.

Emlékeztetett: a légi bemutatóval kapcsolatban a jövő nemzedékek országgyűlés biztosa, Fülöp Sándor is indított vizsgálatot és felhívta a figyelmet, hogy a repülőverseny a zajhatása miatt veszélyezteti az egészséges környezethez való jog érvényesülését.

Az államtitkár hozzátette: elvi szempontból is aggályos, hogy a világörökség részét képező épületek felett folyt a verseny, amely az épített környezet mellett a közönséget is veszélyeztette.


 STOP
Forrás: MTI












1/5
Denise Richards natúrban - fotók csak felnőtteknek
2/5
Elképesztő: Brad Pitt minden nő játékszere lehet
3/5
Ő indította be az elvonódivatot
4/5
Péniszt növesztett a tojás - Fotó
5/5
Turánékat kiemelték


Szalagátvágás helyett sorompónyitás

Ellenőrzik az orvosfizetéseket - megrendült a bizalom a PTE-ben?

Fával fűt? Na most megtudja mennyit emelkedett az ára!

HATEJAMO: behajtani csak tankkal

Hoppá! Hirtelen találtak 16 milliárdot!

Időjárás: ne számítsunk sok jóra!

Előzetesben a pécsi gyilkosság gyanúsítottja - csak 18 éves

Megkezdődtek az erőpróbák: zárt kapuk mögött ikszeltek a Párducok



Ellepték a borászok a Budai Várat! - videó!
Rászakadt az ég Budapestre - videó!
Bemutatjuk a Fidesz önjelölt Szuperhőseit - videó!
Mátra Maraton hobbi kerékpáros megközelítésben - videó!
A Sugarbird lányok megint szaporodtak - videó!


Pécs 21 °C
15 °C






A nagy és drága pécsi gazdasági szabadságharc
Az egy évvel ezelőtti vízmű einstand már távoli emlék, de nehogy elfeledkezzünk róla, sorban érkeznek az elszámolószámlák, amelyek egy része legalábbis érdekes. Ami azt illeti, többségünket teljesen hidegen hagyja a tavalyi foglalás jogossága, de az elszúrt számlákon már igencsak kiakadunk.

Legyen a Stop
riportere!
További részletek »

Egy sör mellett
Vér, Halál, Sátán - spontán riogatták az óvodás gyerekeket
A Dumánál
Orbán feladta a forradalmat - Gyurcsányt követi
megZAKkAnT világ
Eltévedve a jó és a rossz kertjében
Lapcsócsáló
A Sarazzin-botrányról



Idén hány esős napot tud még elviselni?