Bumm a fejbe! Csak úgy kinyílt a Cadillac légzsákja - Videó
címlapsztori
1/10
Te mennyire örülnél, ha egy légzsák nyílna az arcodba minden ok nélkül?
Mit is mondhatnánk? Ismét egy kínos ügy a GM háza tájáról.
Az alábbi videón jól látható, amint egy kombi Cadillac egy rögtönzött mini versenypályán halad körbe, majd az egyik kanyarba nagy sebességgel megérkezve egyszer csak egy pukkanást hallat. Az a durr bizony a légzsák, mely váratlanul a sofőr ölébe és arcába nyílik. Látszik is, hogy a meglepetéstől megijedt pilóta hirtelen befékez és lesodródik a kanyarívről.
Sajnos azonban nem ez az első eset az amerikai gyártóval kapcsolatban. Még 2011 augusztusában egy Chevrolet Camaro driftelés közben nyitotta ki oldallégzsákjait a benn ülők legnagyobb meglepetésére.
Továbbá a héten már történt egy hasonló eset egy ugyanilyen CTS-V Sport Wagonnal, amit pont a GM egyik mérnöke, Brad Doerr vezetett versenypályán, egyfajta ajándékként megnősülése alkalmából.
- Hallottam egy durranást és azt gondoltam, hogy eltalált egy teherautó oldalról, de aztán körbenéztem, és egy kinyílt oldallégzsákot találtam csak - magyarázta Doerr.
Majd, hogy még nevetségesebbé váljon a dolog, Doerr kapott egy hívást az OnStar (ez az autóba épített vészhívó baleset esetén) rendszer által, hogy küldenek egy vontató autót az összetört roncs elszállítására, miközben egy magától kinyílt légzsákon kívül semmi baja nem volt. Vicces, nem igaz?
Videón a Cadillac kínos esete! Megnézheted autós szakportálunkon, az Autolabor.hu oldalon. Kattints ide!
Forrás: STOP/Autolabor.hu |
STOP

címkék
GM, General Motors, Cadillac, légzsákHa tetszett a cikk, kövesd a Pécsi STOP-ot a Facebookon is!
a rovat további hírei
A Ferrarija köré építette házát - Videó
A Nürburgringen kapták lencsevégre a BMW M4-et
Megvadította a McLaren 12C Spidert a Gemballa
Michael Schumacher új állásra lelt
Roberto Cavalli egyedi MINI Paceman-t tervezett
Megújul a BMW 5-ös sorozata
Hamilton és Rosberg ugyanazt kéri a Jótündértől - Videó