Menetpróba: Új Ford Ranger - Balaton-felvidék. Meghódítva.
Két napon és több száz szélsőséges kilométeren keresztül hajtottunk, mire meghódítottuk a Balaton-felvidéket. De vajon a Ranger is meghódított minket?
Európában pick-upot árulni körülbelül annyira hálás feladat, mintha a V8-as tepsiken szocializálódott amerikaiakra akarnánk rásózni egy dízel Ford Kát. Személyautónak túl nagy és drága, a puccos SUV-k vásárlóinak túlságosan teherautós, teherautónak viszont csak korlátozottan alkalmas. Az a szűk réteg, aki megveszi, viszont egy olyan járművet szeretne, ami használható a hétköznapokban, de befogható kemény munkára is, és nehéz terepen sem jön zavarba.
Egy pick-up megtervezése tehát nem egyszerű feladat, mivel a teherautók, a személyautók és a terepjárók hivatalosan nem létező közös halmazát kell megalkotni. Mindezt ráadásul úgy, hogy csakis a vásárlók eltérő, egyéni igényei határozzák majd meg, mennyire is sikerült megteremteni a kényes egyensúlyt. A Fordnál is érezték, hogy egy ennyire összetett autót nem lehet egy szokványos, egy-két órás, sajtótájékoztatóval egybekötött menetpróbán bemutatni, így a vadonatúj Ranger megérkezése alkalmából egy rendhagyó programot találtak ki.
Még korán reggel, a Ford szentendrei központjába tartva sem tudtam, hova is fogunk menni, a titokzatos meghívóból ugyanis csak annyi derült ki, hogy másnap este érünk vissza. Egy gyors eligazítás után már úton is voltunk egy Rangerrel és egy olyan navigációval felszerelkezve, amire "tévedésből" nem autósoknak, hanem túrázóknak szánt térképet töltöttek. Az első ellenőrzőpont az M7-esen volt, amit mi a hétfő reggeli csúccsal dacolva Budapesten keresztül közelítettünk meg. Viszont így legalább olyan környezetben is kipróbáltuk a Ford új büszkeségét, ahol a papírforma szerint legkevésbé mozog otthonosan.
Egy ekkora monstrum persze komoly tiszteletet vált ki a budapesti kavalkádban, de sokkal érdekesebb volt az a figyelem, amivel a többi közlekedő jutalmazta a brutális megjelenését. Az elődhöz képest rengeteget fejlődött ilyen téren és nem túlzás azt mondani, hogy a kategória középmezőnyéből egyből az élre ugrott. A formatervezők szemmel láthatóan sűrűn nézegették az amerikai F-sorozatot és néhány apró részletmegoldást kölcsön is vettek. Éppen csak annyit, hogy ne tűnjön túlzásnak az a rengeteg króm, ami az Európában elfogadott társadalmi normák szerint nagyjából tíz-tizenöt autóra lenne elég.
A feltűnés és az előítéleteim ellenére a városi forgalomban is jól muzsikált. A kezelhetőség szinte személyautós, a nagyon magas üléspozíciót és a tágas utasteret leszámítva egyáltalán nem érződnek a hatalmas méretek. A belső kialakításnál egyértelműen a Fiesta-Focus páros utastere volt a kiindulópont, amit persze hozzáigazítottak a Ranger masszívabb megjelenéséhez. A felhasznált műanyagokat már inkább a Transitéhoz hasonlítanám, bár a bőrborítású kormány, váltó és kézifékkar, valamint az ajtókon lévő puha könyöklők miatt még személyautós mércével sem igazán kritizálható.
Bemutatónk folytatódik! Tovább olvashatja autós szakportálunkon, az Autolabor.hu oldalon. Gyönyörű fényképek várják. Kattintson ide!
Forrás: STOP/Autolabor.hu |
STOP

címkék
Ford, pickup, terepjáró, összkerékhajtás, teherbírás, komfort, turbódízel, fogyasztás, teljesítmény, lóerő, nyomaték, autótesztHa tetszett a cikk, kövesd a Pécsi STOP-ot a Facebookon is!
a rovat további hírei
A Nürburgringen kapták lencsevégre a BMW M4-et
Megvadította a McLaren 12C Spidert a Gemballa
Michael Schumacher új állásra lelt
Roberto Cavalli egyedi MINI Paceman-t tervezett
Megújul a BMW 5-ös sorozata
Hamilton és Rosberg ugyanazt kéri a Jótündértől - Videó
Megdőlt a leghosszabb driftelés világrekordja - Videó