Teszt: Hyundai i40 1.7 CRDI - Kéne, de mennyiért is?
Használtam finoman és nyúztam rendesen. Kapott hideget-meleget, mégis szó nélkül tűrte. Vajon mit tud egy másfél tonnás szedán egy 1.7 literes dízellel?
Az elmúlt egy-két évben érzékelhetően javult a koreai autógyártás. Nem tudom, hogy az ottaniak igénye nőtt-e, vagy csak simán több pénz jutott a fejlesztésekre, de rohamléptekben zárkóznak fel európai riválisaikhoz. Bizonyos dolgokban már ezen gyártók fölé is kerekednek olyan pluszokkal, amiket az adott szegmensben még extraként sem lehet elérni. Ilyen a Kia Rióba kérhető kormányfűtés, vagy cikkünk alanyánál maradva az i40 hátsó üléseinek melegíthetősége. Ilyen eszközök mellett ráadásul szolgáltatások tekintetében is igyekeznek elkápráztatni potenciális vevőiket a koreaiak, ugyanis 5, illetve 7 év (akár kilométer-korlátozás nélküli) garanciát biztosítanak modelljeikhez (az i40 5 év limit nélküli szavatossággal rendelkezik, ami az autó egyik nagy ütőkártyája, de erről majd később). Így egyrészt biztosítják hivatalos szervizeik és alkatrészgyártásuk folyamatos ellátását, másrészt ezzel mindenképp bizalmat sugallnak az emberek felé.
Mi mást mondhatnánk a külsőről, mint hogy szép? Sikerült egy unisex autót összerakniuk a koreaiaknak, bár a tesztautó fekete színe nem emelte ki kifejezetten a karosszéria íveléseit. Ami rögtön feltűnik, az az áramvonalas forma: mindenhol gömbölyű a Hyundai legnagyobb szedánja, ezt pedig olyan dolgok teszik teljessé, mint a csiga formában kiinduló LED nappali menetfények, a 17 collos alufelnik, de például kifejezetten elegáns megoldás a két kipufogóvég, melyek által teljesen szimmetrikusnak hat az i40 hátulja is.
Ha bepillantunk az autóba, akkor az igényes és szép szavak juthatnak eszünkbe legelőször, ugyanis tényleg ilyenre sikeredett az i40 belseje. Bár az ülések nem bőrből készültek, számomra sokkal inkább fontos tényező volt, hogy hosszabb utazás során is kényelmes utazni bennük, oldaltartásukkal sincs gond, ráadásul három fokozatban fűthetőek (az elsők, mert a hátsók kettőből "gazdálkodhatnak"), továbbá a vezetőé elektromosan állítható. Helyből az utastér mindkét sorában és a csomagtartóban is van bőven, és köszönhetően a magas padlólapnak, még egy ötödik ember is egész jól elfér. Egyetlen idegesítő dolgot sikerült találnom, mialatt vezettem az autót, ez pedig a mélykék színű világítással elcsúfított középkonzol. Napfényben teljesen olvashatatlan volt a rádióállomások, zeneszámok kijelzése, estefelé viszont inkább már zavaróan erős volt a fénye. Inkább fátylat rá: ha GPS-szel rendeljük, akkor nincs gond ezzel.
A váltó jól és pontosan kapcsolható, a fokozatkiosztás tökéletesen passzol az 1.7-es dízelmotor karakterisztikájához. Van fogyasztáscsökkentést elősegítő, ajánlott sebességfokozatot jelző műszer is, ami egész jól figyelembe veszi, hogy épp gyorsítani próbálunk, vagy csak egyenletesen haladni, bár gyakran szeretett volna 1300-1400-as főtengelyfordulatnál visszakapcsoltatni velem egy fokozatot. A spórolást gyakorlatban jobban elősegítő Start/Stop rendszer nem került bele (őszintén szólva nekem nem hiányzott), de az extralistáról megrendelhetjük 135.000 forintért (ennyit viszont nem ér).
A teszt folytatódik! Tovább olvashatja autós szakportálunkon, az Autolabor.hu oldalon. Kattintson ide!
Forrás: STOP/Autolabor.hu |
STOP

címkék
Hyundai, fogyasztás, teljesítmény, komfort, turbódízel, lóerő, autótesztHa tetszett a cikk, kövesd a Pécsi STOP-ot a Facebookon is!
a rovat további hírei
450 lóerős Subaru BRZ-t a népnek!
Új turbómotor, Astráknak
Limitálná a darabszámot a Ferrari elnöke
Bemutatták az új Mercedes-Benz S-osztályt
Így futja a negyed mérföldet a szénné tuningolt Jeep - Videó
Ronda, de erős Porsche
Vajon működnek-e még a légzsákok egy 15 éves autóban?