A Jobbik "hatalmas baklövést követett el" a kizárt képviselő szerint
A Jobbik országos elnökségének tervei szerint negyedéven belül újra 75 szervezete lesz a pártnak Borsod-Abaúj-Zemplénben - közölte a Jobbik pártigazgatója kedden.
Szabó Gábor azt követően juttatta el közleményét az MTI-hez, hogy a párt országos elnöksége a napokban tizenegy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei alapszervezetének feloszlatásáról döntött, öt másik alapszervezet működését pedig felfüggesztette annak érdekében, hogy a "megyei szervezetén belüli viszálykodás végére pontot tegyen".
A pártigazgató közlése szerint fél év múlva a legtöbb olyan településen újra megalakulhat a párt helyi szervezete, ahol most megszűnt. "Minden fejlődő pártnak tudnia kell megtisztulni - ez történik most a Jobbikban -, ha erre nem képes, akkor könnyen az MSZP vagy a Fidesz sorsára juthat: hiteltelenné válik" - írta Szabó Gábor.
A Jobbik országos elnöksége a pártigazgató javaslatára, az alapszabály adta jogkörénél fogva oszlatta fel a párt alsózsolcai, bánrévei, hódoscsépányi, kazincbarcikai, királdi, ongai, ózdi, putnoki, sajóbábonyi, szikszói és edelényi szervezetét, valamint a további kivizsgálásig felfüggesztette a borsodszentgyörgyi, a sajószentpéteri, a sajóvelezdi, a sárospataki és az arlói szervezet működését. Ezen túl az ügyvezető megyei elnökség két tagját, Kovács Árpádot és Vincze Tamást, illetve az ózdi és a kazincbarcikai választókerület szervezőit is azonnali hatállyal visszahívta pozíciójából.
Az ügy előzménye, hogy Endrésik Zsolt, a párt borsodi elnöke és a párt teljes megyei elnöksége április közepén lemondott. A hvg.hu akkor azt írta, hogy információik szerint az Endrésik Zsolt vezette testület "így akarja a pártvezetés (elsősorban Vona Gábor elnök és Szabó Gábor pártigazgató) tudomására hozni, hogy elegük van a párt alelnökéből, Szegedi Csanádból." A cikk szerint ugyanis Szegedi Csanád helyi szervezetek alapításával próbál őt támogató küldötteket nyerni a megyei tisztújítás előtt.
Ezt követően a Jobbik országos elnöksége és frakciója április 25-én úgy döntött, hogy kizárja a képviselőcsoportból Endrésik Zsoltot, akit végül a pártból is kizártak. A képviselő az MTI-nek kedden azt nyilatkozta, hogy nem adja vissza országgyűlési képviselői mandátumát, hanem függetlenként folytatja munkáját.
Új mozgalmat indít a Jobbik volt borsodi elnöke
Szent László elnevezéssel új mozgalmat indít el Endrésik Zsolt, a Jobbikból kizárt országgyűlési képviselő, a párt leváltott Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnöke - jelentette be a képviselő kedd este Miskolcon.
A Jobbik azáltal, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megyében több alapszervezetét is feloszlatta, "hatalmas baklövést követett el", ezt vélhetően minden olyan megyében megteszi, "ahol fel merik szavukat emelni" az ottaniak, akikre ugyanaz a sors vár, mint ránk Borsodban - fogalmazott a sajtótájékoztatón Endrésik Zsolt.
Mint mondta: eddig a Jobbikért és a nemzetért küzdött, mostantól már csak a nemzetért teszi ezt. Az új mozgalom teljesen pártoktól független lesz, annak támogatását több civil szervezet is jelezte - fűzte hozzá.
A képviselő - aki korábban az MTI-nek azt nyilatkozta, hogy nem adja vissza országgyűlési képviselői mandátumát, hanem függetlenként folytatja a munkáját - úgy fogalmazott: az új mozgalom alapításáról egyeztetések kezdődtek több egyesülettel, mozgalommal. Ezek között említette a Nemzeti Civilkontrollt, az Egységes Magyarországért Mozgalmat, a Rongyosok Kulturális és Művelődési Egyesületet, a Magyar Rendszerváltók Országos Szövetségét és az Összefogás a Fennmaradásért Mozgalmat.
A Jobbik volt borsodi elnöke szerint ledőlt a Jobbik legerősebb bástyája, miután a párt elnöksége több megyei szervezetet feloszlatott.
A miskolci tájékoztatón a feloszlatott szervezetek elhozták egyebek mellett zászlójukat is, amelyből kivágták a Jobbik emblémáját, a zászlókat, tagkártyákat, a feloszlató jegyzőkönyveket egy postai csomagban összegyűjtve postai úton juttatják el Vona Gábor pártelnöknek.
A Jobbik országos elnöksége és frakciója április 25-én döntött úgy, hogy kizárja a képviselőcsoportból Endrésik Zsoltot, később pedig a párt etikai bizottsága a Jobbikból is kizárta a politikust. Az akkori indoklás szerint a Jobbik számára egyértelművé vált, hogy Endrésik Zsolt országgyűlési képviselő, valamint Kisgergely András és Nagyházi Zoltán önkormányzati képviselők "önös politikai érdekeik alapján, valótlan információkkal a párt megosztására törekedtek, melyhez segítségül hívták az áruló, esküszegő Pősze Lajost - volt jobbikos, jelenleg független országgyűlési képviselőt - és a balliberális hvg.hu hírportált is".
Forrás: MTI |
STOP

címkék
JobbikHa tetszett a cikk, kövesd a Pécsi STOP-ot a Facebookon is!
a rovat további hírei
Ismét kábeltolvajok miatt halódik a közlekedés
Öt trafikba nem sok egy kicsit a 84 pénztáros?
Rotyognak a fincsi húszezresek a Fidesz-kondérban
Füstöl a 4-es metró - ne hívja a tűzoltókat
Cserbenhagyta áldozatát a kamion sofőrje
Honnét van a Fidesz III/III-as listája?
Sírkő dőlt egy kisgyerekre