A magyarok függenek leginkább az állami nyugdíjtól
Első számú nyugdíjforrásként a magyarok 39 százaléka, míg a lengyelek 36, a németek 29 százaléka jelölte meg az állami nyugdíjbiztosítást - az Aegon kilenc országra terjedő felmérésének eredményét a magyar leányvállalat közölte.
Legkisebb arányban az angolok (10 százalék) számítanak az állami nyugdíjra.
A megkérdezett 9 ezer - már nyugdíjas, illetve még aktív - személy 20 megtakarítási formát minősíthetett, egy kérdésre több választ is adhattak.
Az állami nyugdíjat követték a magán-nyugdíjpénztárak, illetve nyugdíjalapok, egyenként 30-40 százalékos - összesített - aránnyal. Figyelemre méltóan magas a nyugdíjas évekre önállóan megtakarítók aránya is, a megkérdezettek 30,6 százaléka jelölte meg saját pénzét forrásként, illetve közel 40 százalék nyilatkozott úgy, hogy valamilyen hosszú távú megtakarítási számlával rendelkezik.
A megkérdezettek csaknem egynegyede említette meg lehetséges forrásként az életbiztosításokat is - Magyarországon az arány viszont 33,3 százalék -, míg a részvényeket 20 százalék tartotta említésre méltó elemnek. A válaszadók ötöde saját ingatlanával is számol a nyugdíjas évek fedezésére, vagyis meglévő ingatlanának kisebbre cserélésével is pénzhez kíván jutni.
A magyar lakosság jelentős része - főként a fiatalok - már nem csak az államra kíván támaszkodni a nyugdíjas évei alatt. A tervek azonban még nem jelentenek konkrét lépéseket is, hiszen a magyar válaszadók több mint 13 százalékának semmilyen nyugdíjcélú megtakarítása nincs, az Aegon felmérése szerint.
Forrás: MTI |
STOP

címkék
nyugdíj, felmérésHa tetszett a cikk, kövesd a Pécsi STOP-ot a Facebookon is!
a rovat további hírei
"Önök elvették a kiskeresetű, nyugdíjas emberek pénzét" - a fideszes kudarcpolitikáról a rezsi-vitában
MSZP: " Orbán is hazudott a trafikmutyiról"
"Már pályázni is csak miniszteri engedéllyel lehet?!"
"Felszólítjuk Orbán Viktort, álljon le, vagy álljon félre!"
Egyetért-e a miniszterelnök Kerényivel?
Nincs karantén a Jobbiknak - még csak felháborodás sincs
Az igazi médiahack: Simicskáék Bécsből tüzelnek?