Átnevezés: Nemzeti helyett Emberi, és többes számba kerül
Emberi Erőforrások Minisztériuma lesz a Nemzeti Erőforrás Minisztériumból, a kormány pénteken nyújtotta be az erről szóló törvénymódosítást a parlamentnek.
A minisztériumok felsorolásáról szóló jogszabály módosítását Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter terjesztette elő. A változtatás - a parlament jóváhagyása után - május 14-én lép hatályba.
Az erőforrás-minisztérium vezetéséről két év után szerdán lemondó Réthelyi Miklós az MR1-Kossuth Rádiónak péntek reggel azt mondta: utódja, Balog Zoltán dönti majd el, hogy átnevezzék-e a tárcát. Arról, hogy a humán csúcstárca új neve Emberi Erőforrások Minisztériuma lehet, a nol.hu írt csütörtökön.
Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője aznap Kazahsztánban jelentette be, hogy lemondott posztjáról Réthelyi Miklós nemzetierőforrás-miniszter, a tárca új vezetőjének Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárt kérte fel Orbán Viktor miniszterelnök. A távozó miniszter, aki az Orbán-kormány megalakulásakor két évre vállalta a munkát, a miniszterelnöknek írt levelében úgy fogalmazott: a rábízott feladatot munkatársaival megvalósította, de a tárca vezetése a jövőben a napi politikai életben tevőlegesen részt vevő minisztert kíván.
Forrás: MTI |
STOP

címkék
Orbán-kormány, kormányátalakítás, Réthelyi Miklós, Balog ZoltánHa tetszett a cikk, kövesd a Pécsi STOP-ot a Facebookon is!
a rovat további hírei
Szombaton adta be a Fidesz az új törvényjavaslatokat - hétfőn már szavaznak
Az árvíz miatt kevesebb a horgász
Földrengés volt Hevesben
Elfogták a pünkösdi fegyveres rablókat
Együtt 2014: A Fidesz tovább halászhat a zavarosban
Otthon forgatott pornót az egri férfi - A lányok nem tudtak róla
Olcsóbb tankönyveket követel a Jobbik