Az Orbán-kormány tudatosan rombolja a nemzetet
Az MSZP szerint a kormány az új munka törvénykönyvével újabb "rabláncot" tesz a dolgozó emberekre. A Jobbik egyszerűen "rabszolgakódexnek" tartja az elkészült törvényeket.
Gúr Nándor, az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának elnöke szerint a július 1-jétől hatályos törvénykönyv kiszolgáltatottabbá teszi a dolgozókat, csorbítja a munkavállalói jogokat, kizárja, hogy az állami cégeknél a kollektív szerződés kedvezően térjen el a kódex általános szabályaitól, és regionális minimálbér bevezetését is lehetővé teszi, amely elsődlegesen a Kelet-Magyarországon élőket sújthatja.
A politikus vasárnapi, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az egész "tudatosan kitervelt nemzetrombolás". "Hiába hazudozik Orbán Viktor és kormánya, hiába igyekeznek meghamisítani az adatokat, az emberek már érzik a bőrükön, saját sorsuk egyre tragikusabbá válásán, hogy a miniszterelnök terve valóban az életük, megélhetésük leépítésére, önbecsülésük, emberi tartásuk összeroppantására tör" - írta.
"Orbán Viktor és kormánya, a kormányzó pártok egytől egyig felelősek ezért az alávaló gazemberségért. Személyesen is, egytől egyig felelni fognak érte 2014-ben. A nép nem felejt" - olvasható Gúr Nándor közleményében, amelyben arra is felhívja a figyelmet: minden adat arról árulkodik, hogy a magyar munkavállalók - ha tehetik - menekülnek az országból és a fiatalok mintegy fele nem akar Magyarországon élni.
Jobbik: kevesebb bérért több munka
A Jobbik szerint a kormány a július 1-jén hatályba lépett új munka törvénykönyvével a jogegyenlőtlenséget, a kiszolgáltatottságot foglalta törvénybe, amely egy "rabszolgakódexszel" ér fel - közölte Bertha Szilvia, a párt országgyűlési képviselője vasárnap az MTI-vel.
Az ellenzéki képviselő közleménye szerint a munkahelyteremtéshez az élőmunkát terhelő adók és járulékok radikális csökkentésére, fejlesztési-beruházási finanszírozási lehetőségekre, és nem utolsósorban fizetőképes keresletre, piacra lenne szükség.
Azt írta: mostantól nemcsak még jobban lehet hajszolni a dolgozókat - immár büntetlenül, mivel "törvényileg is engedélyezett" -, de az esetleges hibákért is aránytalanul nagy anyagi felelősség terheli a munkavállalót. Különösen veszélyes ez akkor, amikor maga a törvény teremt lehetőséget arra, hogy a normális munkamenethez szükséges létszámot a profit maximalizálása céljából jelentősen alultervezzék a cégek, és az embereket kimerülten, a minimális pihenés lehetővé tétele nélkül is dolgoztatni lehessen akár veszélyes, felelősségteljes munkakörben is. Így bizony borítékolhatóak a károkozással járó hibák, amelyek miatt a kártérítések a sokszor minimálbért alig kereső embereket terhelik majd - tette hozzá.
A kormány nem hajlandó tudomásul venni, hogy a munka világát szabályozó legfőbb törvények sok évtizeddel, akár másfél évszázaddal ezelőtt pontosan azért születtek meg, mert a munkáltatók embertelen feltételekkel és körülmények között dolgoztatták alkalmazottaikat. Ezért volt szükség az alapvető munkavállalói jogok meghatározására, törvényben rögzítésére, a munkáltató és munkavállaló jogegyenlőségének megteremtésére - hangsúlyozta Bertha Szilvia.
Forrás: MTI |
STOP

címkék
munka, munkahely, törvény, MSZP, Jobbik, Orbán-kormányHa tetszett a cikk, kövesd a Pécsi STOP-ot a Facebookon is!
a rovat további hírei
Kiterjesztené a cserelakás felajánlásának kötelezettségét a Fidesz
Fidesz: az EU miatt kell a megszorítás
Karambolozott a Vöröskereszt autója
Szanyi: az ország "kivéreztetése" árán kerülünk ki a túlzottdeficit-eljárás alól
Sarc után osztogatás?
Halál a 8-as főúton
Autósüldözés az M1-esen