2013. május 25. szombat | 21. HÉT | 145. NAP | 06:29 | ORBÁN, GERGELY

Balog Zoltán tele van ötletekkel

2012. május 08. | 20:03
2. oldal

Balog szerint az Erzsébet kártyával a gyermekeket védik

Az Országgyűlés Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottsága megszavazta Balog Zoltán miniszterjelöltségének támogatását a május 14-től felálló Emberi Erőforrások Minisztériuma - korábban Nemzeti Erőforrás Minisztérium - élére.

A testület keddi budapesti ülésén 14 igen és 3 nem szavazattal, 3 tartózkodás mellett szavazta meg a miniszterjelölt támogatását.

Balog Zoltán kiemelte: az egyházügyi törvény alapján az a vallási szervezet, amely komoly hitéleti tevékenységet folytat, jelentkezhet a későbbiekben is regisztrációra, és az Országgyűlés pozitív döntése esetén szerepelhet majd a bejegyzett egyházak között.

A miniszterjelölt felhívta a figyelmet arra, hogy az egyházi bejegyzések elutasításával kapcsolatban van jogorvoslat, alkotmányjogi panasszal lehet élni az ombudsmanon keresztül. Hozzátette: a vallási egyesületek hitéletét, szabad vallásgyakorlását nem korlátozza most sem a jogszabály.

Megemlítette, hogy az oktatás, az egészségügy, a kultúra, a szociális szféra és a gyermekjóléti szolgáltatások átalakulnak, ezen változások egyházakat érintő részét pedig a vatikáni szerződésbe át kell vezetni. "Ebben az ügyben természetesen előre fogunk lépni" - fogalmazott.

Balog Zoltán úgy látja, a mostani törvények adta lehetőségek igénybe vételével nagyobb esélye van a mélyszegénységben élőknek a kitörésre. Úgy fogalmazott. az Erzsébet kártyával a gyermekeket védik, hogy ne lehessen elkölteni a pénzt alkoholra, cigarettára vagy nyereményjátékokra. Elmondta továbbá, hogy törvény mondja ki, tilos a hajléktalan emberek vegzálása bárki részéről, beleértve a hatóságokat is, valamint azt, hogy az iskolákban nem lehet semmilyen testi fenyítést alkalmazni.

Kitért arra, hogy nem kíván szakpolitikus lenni a tárca élén, ezt a feladatkört az államtitkárok látják el, ez utóbbi tisztség pedig a német államminiszteri posztnak felel meg.

Nagy eredménynek nevezte, hogy az új nemzetiségi törvénnyel a következő parlamenti ciklusban parlamenti képviseletük lesz a nemzetiségeknek éppen akkor, amikor jóformán felére csökken a parlament létszáma. Azok a nemzetiségek, amelyeknek nem sikerül parlamenti képviselőt állítaniuk, szószólókkal vehetnek részt a parlamenti munkában - tette hozzá.

Mint mondta, kevés olyan vívmánya van a demokráciának, amelyre mindenki büszke, de a nemzetiségi ügy az. Szólt arról, hogy 13 nemzetiségnek van önkormányzata az 1993-as nemzetiségi törvény alapján, ennek a rendszernek a lényegét pedig nem szabad megkérdőjelezni a jövőben sem.

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium új neve Emberi Erőforrások Minisztériuma lesz, az erről szóló törvénymódosítást múlt pénteken nyújtotta be a kormány a parlamentnek. A névváltoztatást hétfőn a parlament jóváhagyta, és május 14-én lép hatályba.

Balog Zoltán: nem fizetős, hanem szolidaritási alapú egészségügyről beszélnek


A leendő Emberi Erőforrások Minisztériumában nem fizetős, hanem szolidaritási alapú egészségügyről beszélnek - mondta Balog Zoltán miniszteri meghallgatásán, az Országgyűlés Egészségügyi bizottságának keddi ülésén.

Azt ugyanakkor megjegyezte, hogy ahol az intézményeken belül megjelentek a szakorvosi magánpraxisok, és ezáltal a magán és közellátás összekeveredett, azt mindenképpen ki kell tisztítani.

Balog Zoltán hangsúlyozta: a minisztériumban arra törekszik majd, hogy a strukturális európai uniós fejlesztéseket összehangolják, a párhuzamosságokat megszüntessék. Erre a feladatra Balog Zoltán külön miniszteri biztos kinevezését tervezi, de mint elmondta: a személyéről még nem döntöttek.

Az Országgyűlés egészségügyi bizottsága 14 igen, 5 ellenzéki tartózkodás, valamint Tukacs István szocialista képviselő nem szavazata mellett támogatta Balog Zoltán miniszteri kinevezését.

A miniszterjelölt, aki egy napon belül harmadik meghallgatásán vett részt mind kormánypárti, mind ellenzéki oldalról számos kérdést, és javaslatot kapott, az egészségügyi bizottság ülése alapvetően jó hangulatban telt. Többen felvetették, hogy a már így "monstrum" minisztérium a két újabb területtel irányíthatatlanná válik. Ennek kapcsán viszont Balog Zoltán úgy reagált, tárcájára úgy tekint mint a kormányon belül egy "kis kormányra", s számtalan ügy van, például a Sportkórház ügye, amely egyszerre érinti az egészségügyet, a sportot, valamint az önkormányzati érdekeket. Ez azt bizonyítja, hogy az egyes ágazatok között szorosabb együttműködésre van szükség - hangsúlyozta.

Az önkormányzatokkal kapcsolatban Balog Zoltán azt is megjegyezte, hogy véleménye szerint azokat a plusz energiákat, amelyek eddig az önkormányzati fejlesztések révén benne voltak a rendszerben, nem szabad veszni hagyni, ezért például a járóbetegellátás - amelynek állami átvétele jövő januárban esedékes - kimondottan olyan ügy, ahol az önkormányzatokkal való egyeztetés nélkül nem lehet előrelépni.

Balog Zoltán bizottsági meghallgatásán megjegyezte, hogy kormányra kerülésük idején olyan rendszerrel szembesültek, amely több pontján a működőképesség határán állt. Ezek között az egészségügy egyes részei még ezt a szintet sem érték el. A kormány által felvázolt célokat viszont rossz egészségi állapotú emberekkel nem lehet elérni. A jó egészségi állapot eléréséhez biztosítani kell az egészség előfeltételeit. Mind az egyén, mind az egészségügy, mind a költségvetés válláról komoly terhet vesz le az egészség megőrzése, a betegségek megelőzése. Ezért a kormány egészségpolitikájában az egészségvédelem, a megelőzés áll. Az egészségügyi rendszer átalakításának középpontjában a betegközpontúság áll, hogy egy hatékony egészségügyi ellátórendszerben minőségi ellátáshoz juthassanak az emberek, anyagi helyzetüktől függetlenül egyenlő bánásmódban részesüljenek.

Mindez nem működik a transzparencia nélkül - mondta Balog Zoltán, megjegyezve: az egészségügyi államtitkárság és Szócska Miklós államtitkár intézkedéseinek köszönhetően az egészségügy ebben a tekintetben már jó úton halad. Mint kiemelte: a Gyógyszerészeti és Egészségügyi, Minőség-, és Szervezetfejlesztési Intézetnél létrejött egy olyan intézményfenntartó központ, ahol komoly kutatások zajlanak, az ágazat adatainak összegyűjtésében pedig már mostanáig is jelentős munkát végeztek. Mint hozzátette: a minisztériumon belül már most gondolkodnak azon, hogy az oktatás egységes igazgatását is megteremtsék.

Az intézményi fejlesztések kapcsán azt mondta: információi szerint az új országos betegjogi központ kialakítása már a végső fázisban van, az új országos pszichiátriai központ pedig, ha teljesen nem is készül el, de a működéséhez szükséges alapokat még a ciklus vége előtt megteremtik. Beszámolt továbbá arról is, hogy a közétkeztetés új szabályozása is hamarosan elkészül, amely az államtitkárságtól kapott információk szerint minimális költséggel tud majd megvalósulni.

Az ellenzéki képviselők többen bírálták az elektronikus recept bevezetésének tervét is. Ennek kapcsán viszont Balog Zoltán leszögezte: az e-recept a jövő. Ezért a képviselőktől azt kéri, hogy "ne ellene lőjenek", hanem segítsenek abban, hogy jó legyen.

Balog Zoltán a miniszteri meghallgatásán kitért arra, is ,hogy "200 falu" néven egy program elindítását tervezi, amelynek célja, hogy orvosok, pedagógusok és lelkipásztorok közreműködésével olyan komplex programokat indítsanak, hogy kétszáz, a nagymértékű elvándorlás miatt haldokló falut sikerüljön feléleszteni.

előző oldal



Forrás: MTI   |   STOP

címkék
Orbán-kormány, kormányátalakítás, Réthelyi Miklós, Balog Zoltán


a rovat további hírei
Így sulykolják, hogy szerintük "Magyarország jobban teljesít" "Pállik fekáliája szaga" - Kerényit már a "polgári" sajtó támadja A Fidesz azt javasolja, legyen bármikor választható az árfolyamgát Furgonnal ütköztek - három sérült Fertőendrédnél Az új adóval hazavágnak egy iparágat, újabb csődök jönnek Kerékpárost gázolt egy kamion a 86-os úton Nem lehet elfogni a gyilkosság gyanúsítottját: már ül
címlap »
fotó, videó »
1/5
CHF / HUF

szavazás
Ön szerint volt Pécsett trafikmutyi?

bővebben
Igen Nem
címkefelhő
Fotó: novoporn A legtutibb MILF, akit valaha láttál - Fotók 18+
Sunny Leone könnyen lehet, hogy elvinné a pálmát egy MILF-versenyen.
Fotó: babes Besírnál, ha te adnál neki jóéjt puszit - Fotók 18+
Bree Daniels az a csaj, akit bármikor el tudnál képzelni magad mellett.
Fotó: suicidegirls Csipke alól villan az átszúrt punci - Fotók 18+
Alicee mindent megtesz, hogy vonzóvá tegye magát...