2013. május 21. kedd | 21. HÉT | 141. NAP | 17:07 | KONSTANTIN, ANDRÁS

Családi csődvédelem bevezetését javasolja a KDNP

2012. június 27. | 16:43
Családi csődvédelem bevezetését javasolja a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP), a kisebbik kormánypárt elképzelései szerint ezzel azok élhetnének, akiknek van esélyük segítséggel kilábalni nehéz helyzetükből.

Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője szerdai budapesti sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: a családi csődvédelem azoknak jelenthetne segítséget, akik törleszteni már nem tudnak, de otthonuk elvesztése, vagy teljes ellehetetlenülésük még megelőzhető vagyongondnok közreműködésével.

A frakcióvezető felidézte az eddigi kormányzati lépéseket az eladósodás csökkentése érdekében, így a kilakoltatási moratórium bevezetését, az eszközkezelő létrehozását, a végtörlesztés, az árfolyamgát lehetőségét, valamint a kormány és a bankszövetség megállapodását.

Rámutatott: a törlesztések komoly gondot jelentenek napjainkban, és sok család kerül csődközeli helyzetbe, vagy jut csődbe.

Kitért arra, hogy az Országgyűlés április 2-án elfogadott egy határozatot, amelyben felkéri a kormányt, vizsgálja meg a magáncsőd bevezetésének lehetőségét. A KDNP ugyanakkor családi csődvédelmet javasol, ami "talán több a magáncsődnél" - jelezte.

Bagdy Gábor országgyűlési képviselő kiemelte: ezzel a megoldással évente 5-15 ezer családon lehetne segíteni. Elképzeléseik szerint többféle opció állna rendelkezésre, és ha a felek nem tudnak megállapodni, bírósághoz lehetne fordulni. Emellett családi csődgondnok, vagyongondnok is segítené az érintett családokat, akik lehetnének szociális munkások, családvédők, vagy érkezhetnének a pénzügyi szférából.

Ez több éves együttműködést is feltételezhet a helyzet rendezéséig - jelezte, megjegyezve: a nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, egy ilyen intézményi háttér kidolgozása akár öt-tíz évet is igénybe vehet.

Kiemelte: a kormány számos lépést tett már a nehéz helyzetbe kerülők megsegítésére, de a KDNP úgy látja, hogy itt az ideje az olyan hosszú távú lépéseknek is, amelyeknek az eredménye esetleg csak később jelentkezik.


Forrás: MTI   |   STOP

címkék
KDNP


a rovat további hírei
A trafikmutyi és az árrés: 15 milliárdos beruházásnak lőttek Fabényi lesz a Ludwig Múzeum igazgatója: "jóból trendit" "A tűzoltók sok negatív hatását érezték a kormányzati átalakításoknak" Döntés a negyedik alkotmánymódosításról: az Ab "nem alkothatja és nem is változtathatja meg az alkotmányt" Szörnyethalt az autóval ütköző kerékpáros Bozótvágóval zúzta be két autó szélvédőjét és egy közért kirakatát Egyszerre két kerékpárost gázolt el a teherautó
címlap »
fotó, videó »
1/5
CHF / HUF

szavazás
Ön szerint volt Pécsett trafikmutyi?

bővebben
Igen Nem
címkefelhő
Így a legkönnyebb letépni a fürdőrucit - Fotók 18+
Bikini vagy úszódressz? Nem mindegy? A lényeg, hogy gyorsan kihámozza magát a lány.
Fotó: novoporn Antennaként állnak szét a mellbimbói - Fotók 18+
Jade ügyvédnek készül,de egyelőre csak főnöke dolgozószobájáig jutott.
Fotó: photodromm Hiába próbálnád, úgysem tudnád kielégíteni - Fotók 18+
nem vagy elég tökös egy ilyen csajhoz...