2014. október 30. csütörtök | 44. HÉT | 303. NAP | 19:09 | ALFONZ, ZENÓBIA

Eldőlt: Nem lesznek trafikok a zenei fesztiválokon

2013. július 03. | 12:52
A trafikok ideiglenes működéssel nem árusíthatnak dohánytermékeket a nyári fesztiválokon - erről Gyulay Zsolt, a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit (NDN) Zrt. vezetője beszélt szerdán az M1 reggeli műsorában.

Az NDN Zrt. vezérigazgatója elmondta: ideiglenesen nem lehet kitelepülni a fesztiválokra, csak akkor van lehetőség dohánytermék árusítására, ha a trafikos a fesztivál helyszínére jelenti be a tevékenységét, és erre megkapja az engedélyt.

Gyulay Zsolt kiemelte: a kormány célja ugyanakkor nem az, hogy a fesztiválokra és a fiatalok által sűrűn látogatott helyekre "odatelepítsen az orruk elé cigarettát, hogy minél többet dohányozzanak". A Sziget Fesztivál helyszínére utalva hozzátette: például a III. kerületben nagyon sok Nemzeti Dohánybolt van, ahol be lehet szerezni a dohánytermékeket.

Az NDN vezetője hangsúlyozta, hogy a törvény a fiatalok védelméről szól, és célja, hogy visszaszorítsa a dohányzást. Kifejtette, hogy Magyarországon évente 35 ezer ember hal meg a dohányzás miatt, és 15 milliárd szál cigaretta fogy egy évben.

Gyulay Zsolt reményét fejezte ki, hogy "ez az intézkedés, amekkora indulatokat kivált, néhány hónap, vagy akár egy éven belül beigazolja azt, hogy ez egy nagyon jó döntés volt a dohányzás ellenében."

Légrádi Petra, az NDN kommunikációs vezetője az MTI-nek megerősítette, hogy dohánytermékek árusítására sem ideiglenesen, sem mozgóárusítással nincs lehetőség a fesztiválokon. Árusítás kizárólag abban az esetben lehetséges, ha a koncesszió jogosultjának működési engedélye egybeesik a fesztivál helyszínével.


Forrás: MTI   |   STOP

címkék
Nemzeti Dohánybolt, trafik, Gyulay Zsolt


a rovat további hírei
Meghalt Lázár György Jól jár a Klik: 50 milliárd többletforrást kap állam bácsitól Akcióegységgel megy neki a vegyipar az internet- és cafeteriaadónak Kilencmilliárddal tolták meg a honvédelmi költségvetést Rábólintott a fővárosi kompenzációs listás eredményre az FVB Nem babrál a pártok pénzével a jövő évi költségvetés Negyven milliárdot ad a kormány a Nemzeti Olimpiai Központra
címlap »
fotó, videó »
Sztárklikk »
1/5
CHF / HUF

szavazás
Ön egyetért a hajléktalanok belvárosból való kitiltásával (a külvárosi részekbe szorításukkal)?

bővebben
Igen Nem
címkefelhő

Jessica a szőke hercegnő
Maximális kényeztetéshez szokott, de azért őt sem kell félteni.
Vidéki kislány
Egy vidéki falucskában is lehet izgalmas a nap, ha éppen Heidi szomszédságában lakik az ember.