2013. május 22. szerda | 21. HÉT | 142. NAP | 00:38 | JÚLIA, RITA

Elfogták a bombariadóval fenyegető érettségizőt

2012. május 09. | 14:56
A hétfői érettségi vizsgák előtt robbantással megfenyegetett debreceni középiskolák egyikének diákja próbálta akadályozni a magyar írásbeli vizsgát. A rendőrség a fiút a szerdai történelem írásbeli vizsga után előállította - mondta el a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálatának munkatársa az MTI-nek.

Kovács Károly százados közlése szerint a rendőrség hamar felderítette a fenyegető kilétét, megvárták, hogy leérettségizzen, majd szerdán a vizsga után előállították. Gyanúsítotti kihallgatásán a fiú elismerte tettét, mint mondta, célja az volt, hogy elmaradjon vagy késéssel kezdődjön a vizsga.

A diák ellen közveszéllyel fenyegetés gyanújával indult eljárás, tettéért két év szabadságvesztést is kaphat. A fiú szabadlábon védekezhet.

Vasárnap éjjel érkezett az egyik helyi hírportál szerkesztőségébe egy fenyegető e-mail arról, hogy a város két gimnáziumában és két szakközépiskolájában a magyar írásbeli vizsgák kezdetekor bomba fog robbanni. A rendőrség egyik intézményben sem talált robbanószerkezetet, a vizsgák mindenhol pontosan elkezdődtek, de rendőri felügyelet mellett zajlottak.


Forrás: MTI   |   STOP

címkék
érettségi, bombariadó


a rovat további hírei
Pénzt és ékszert is raboltak az idős asszonyoktól Helyszínen semmisítik meg a Várbazárnál talált bombát További 1200 fős bővülést helyezett kilátásba Pintér Magyarország hárommilliárd forintot utasít vissza - hiába titkolják a valódi okot Kósa: A jövőben menekültügyi őrizetbe lehet venni bárkit egyedi döntés alapján Mindig meglógott: kamerákkal figyelte a rendőröket A kétharmados gépezet megy tovább trafikügyben: megszavazták a 10 százalékos árrést
címlap »
fotó, videó »
1/5
CHF / HUF

szavazás
Ön szerint volt Pécsett trafikmutyi?

bővebben
Igen Nem
címkefelhő
Fotó: metart Bájos arc, de kilóg a macskanyelv - Fotók 18+
A szomszédlány már nem csitri...
Így a legkönnyebb letépni a fürdőrucit - Fotók 18+
Bikini vagy úszódressz? Nem mindegy? A lényeg, hogy gyorsan kihámozza magát a lány.
Fotó: novoporn Antennaként állnak szét a mellbimbói - Fotók 18+
Jade ügyvédnek készül,de egyelőre csak főnöke dolgozószobájáig jutott.