2013. május 26. vasárnap | 21. HÉT | 146. NAP | 00:29 | FÜLÖP, EVELIN

Ezúttal Szombathely kapja a legnagyobb támogatást

2012. június 21. | 22:40
Több mint 1.300 önkormányzat kap kiegészítő támogatást a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) és a Belügyminisztérium közös pályázatának első fordulójában, a támogatás összértéke 9 milliárd 836 millió 908 ezer forint.

Tállai András, a belügyi tárca önkormányzati államtitkára a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón elmondta, hogy az április 30-i határidőig 1.345 pályázat érkezett be, ezek mindegyike kapott forrást.

Az államtitkár tájékoztatása szerint a legkisebb összeget, 249 ezer forintot a Békés megyei Kertészsziget önkormányzata kapja, míg a legnagyobb támogatásban, 201 millió 103 ezer forintban Szombathely részesül. A részletes listát a tárca honlapján teszik közzé.

Ismertette, hogy a két minisztérium képviselőiből álló bíráló testület számos körülményt figyelembe vett, így például az önkormányzatok kötelező feladatait, az esteleges adósságrendezési eljárásokat, vagy olyan gazdaságot befolyásoló tényezőket mint egy jogerős bírósági döntés.

Tállai András jelezte, hogy a forrás elosztásánál az arányosság és méltányosság elvét követték, s számításba vették egyebek mellett a közoktatási feladatokat, a helyi adó mértékét, az aránytalanul magas költségvetési hiány-tervezést, és a szállítói tartozások mértékét.

Az államtitkár arról is beszámolt, hogy a most felosztott 9 milliárd 836 millió 908 ezer forintos keret része az idei évre elkülönített 24,9 milliárd forintnak; a fennmaradó összeg elosztásáról további pályázatokon döntenek.


Forrás: MTI   |   STOP

címkék
önkormányzatok


a rovat további hírei
Az ötös lottó nyerőszámai A kormány az egyik kezével ad, a másikal elvesz Önmérsékletre int az LMP Felhős, esős, záporos időnk lesz holnap Lezsák: a hungarikum klubok közössége segíti a nemzet felemelkedését Újabb hangulatjavítás: csökkenhet a várakozási idő a térd- és csípőprotézis-műtétek előtt Nettó 17 és 85 forint között lesz az útdíj kilométerenként
címlap »
fotó, videó »
1/5
CHF / HUF

szavazás
Ön szerint volt Pécsett trafikmutyi?

bővebben
Igen Nem
címkefelhő
Fotó: babesmachine Hátulról így még egy csaj sem mutatta magát - Fotók 18+
Nem Yummy a visszafogott nő mintapéldánya.
Fotó: novoporn A legtutibb MILF, akit valaha láttál - Fotók 18+
Sunny Leone könnyen lehet, hogy elvinné a pálmát egy MILF-versenyen.
Fotó: babes Besírnál, ha te adnál neki jóéjt puszit - Fotók 18+
Bree Daniels az a csaj, akit bármikor el tudnál képzelni magad mellett.