2013. május 25. szombat | 21. HÉT | 145. NAP | 09:44 | ORBÁN, GERGELY

Földmutyik: a miniszter szerint csak a sajtó csinálja az ügyeket

2012. június 09. | 22:57
A vidékfejlesztési miniszter szerint a nemzeti földalapról szóló törvény alapkoncepciója, hogy megvédje a magyar földet, mert a helyben lakó gazdákra alapozzák a jövő birtokviszonyait.

Fazekas Sándor szombaton Lakiteleken, a Nemzeti Fórum közéleti akadémián Földviták, földharcok - megvédjük a magyar földet! című előadásában hangsúlyozta, hogy a régi földtörvény minden elemében elavult, ezért átlátható szabályozás kell. A másik oknak az Európai Unió előírását nevezte meg, mert csak 2014. április 30-ig kaptunk földmoratóriumot, s ha a jelenlegi szabályozás maradna, utána elméletileg bármelyik uniós polgár vehetne földet Magyarországon.

Meghatározzák a tulajdoni méreteket, melyről még vita van. A tervek szerint 100 négyzetmétertől 50 hektárig terjedne a kisbirtok nagysága, melyet a miniszter őstermelői kategóriának nevezett. A középbirtok 50 hektártól 500 hektárig terjedne, mely a családi kategória, amit az állam jogi eszközökkel is tud segíteni. Ez a klasszikus gazda, aki vidéken él, a gyerekei is ott akarnak maradni - tett hozzá Fazekas Sándor.

Az 500 hektár feletti kategória a nagybirtok, melyet ugyan nem akarnak felszámolni, de állami támogatást nem kaphat.

A földtörvény megalkotásánál a francia modellből vesznek át példákat, melyekkel a spekulatív földszerzést szeretnék megakadályozni.

Kiemelte, hogy a zsebszerződéseket nem lehet legalizálni, általános földvagyon-önbevallást is terveznek, s csalás esetén az új btk. szerint komoly szankciókkal lehet büntetni.

Fontosnak nevezte, hogy megakadályozzák a birtokkoncentrációt, melynek egyik feltétele, hogy az államnak legyen olyan erős szervezete, amely rendezi a gyanús helyzeteket, de földgazdálkodási tevékenységet is betölthet.

Fazekas Sándor részletesen ismertette a haszonbérleti pályázatokkal kapcsolatos tényeket, melyek véleménye szerint a sajtóban nem kapnak kellő nyilvánosságot. A pályázat Magyarország 5 millió hektáros termőföldvagyonából 65 ezer hektárt érint. Magyarország első, gazdák részére kiírt földhasznosítási pályázata folyamatos támadások kereszttüzében áll néhány, földrajzilag behatárolható vagy birtokméret szempontjából pikánsnak tűnő részlet miatt - mondta a miniszter. Utalt arra, hogy eddig 700 nyertes pályázat volt, melyek közül a sajtó 5-10 esetből próbál "ügyet" csinálni.

Ezt bizalmi és hitelességi kérdésnek nevezte, mert egy pályázat esetén mindig lesz olyan, aki nem nyer.

Eddig 18 ezer hektár területet bíráltak el, mely alapján az átlagméret 37 hektár.

Emlékeztetett arra, hogy az MSZP idején több ezer hektáros táblákat adtak bérbe spekulánsok részére, most "ezeket veszegetjük vissza". Feltételként nevezte meg, hogy 1200 hektárnál nem lehet több földje a pályázónak, ez kizárja a nagybirtokosokat, nem is pályáznak, nem is nyertek földet.

Fazekas Sándor leszögezte: se Simicska Lajos, se Nyerges Zsolt, se Leisztinger Tamás, se Csányi Sándor nem nyert, mert nem is pályáztak.

Valótlannak és hazugságnak nevezte, hogy a helyi gazdák vagy a 20 kilométeren belül lakó gazdák nem nyertek.

Elmondta: 1250 forint föld haszonbérleti díjat kell fizetni aranykoronánként, mely azt jelenti, hogy folyamatos állami bevételt is jelent a bérbeadás. Emlékeztetett: a szocialisták idején nulla és száz forintos hektáronkénti bérleti díjakért is adtak bérbe földeket.

Az állattartás is fontos feltétel, mely azt is biztosítja, hogy elváljon a spekuláns földszerzés attól, aki mezőgazdasággal akar foglalkozni. Előírás, hogy két hektár után kell egy "nagyállat egységet", például egy szarvasmarhát beállítani.

A miniszter kitért arra, hogy nem előírás, hogy most gazdálkodjon a pályázó, mert az is cél, hogy bevonjanak újabb gazdálkodókat, olyanokat is, akinek eddig nem volt földjük. Átgondolt feltételrendszer van, üzleti tervet kell készíteni - mondta a miniszter.

Licit viszont nincs - tette hozzá, mert ha licitálni lehetne akkor "zöldbárószerű" emberek vinnék el a földeket.

A sajtó által felvetett kínos esetekről egyenként, megyéről megyére adott tájékoztatást a miniszter. Elmondta a felcsúti polgármester földszerzését is, aki összesen 930 hektár föld haszonbérletét nyerte el, hat esetben ő volt az egyetlen pályázó. Falusi polgármester, túlzás lenne oligarchának beállítani - mondta a miniszter. Fazekas Sándor szerint Gőgös Zoltán szocialista politikus egy gazda miatt interpellált a parlamentben, mert az nem nyert. De az a gazda már négy másik helyen nyert, ám ezért már nem áll fel interpellálni Gőgös Zoltán - fűzte hozzá.

Ez a földprogram kiállja a kifogások próbáját, nem fogjuk felbontani a nyertes pályázókkal a szerződéseket, mi megtartjuk a szavunkat, a nyertesek 20 éven keresztül művelhetik a földjeiket - fogalmazott a miniszter.


Forrás: MTI   |   STOP

címkék
termőföld, földmoratórium, földmutyi, Simicska Lajos, Nyerges Zsolt, Fazekas Sándor


a rovat további hírei
Vörösiszap-katasztrófa: a polgármestereken a sor Halálos gázolás Dabason Így sulykolják, hogy szerintük "Magyarország jobban teljesít" "Pállik fekáliája szaga" - Kerényit már a "polgári" sajtó támadja A Fidesz azt javasolja, legyen bármikor választható az árfolyamgát Sorozatgyilkosság pere: K. Árpád ügyvédje a legsúlyosabb vád alól felmentést kért Furgonnal ütköztek - három sérült Fertőendrédnél
címlap »
fotó, videó »
1/5
CHF / HUF

szavazás
Ön szerint volt Pécsett trafikmutyi?

bővebben
Igen Nem
címkefelhő
Fotó: novoporn A legtutibb MILF, akit valaha láttál - Fotók 18+
Sunny Leone könnyen lehet, hogy elvinné a pálmát egy MILF-versenyen.
Fotó: babes Besírnál, ha te adnál neki jóéjt puszit - Fotók 18+
Bree Daniels az a csaj, akit bármikor el tudnál képzelni magad mellett.
Fotó: suicidegirls Csipke alól villan az átszúrt punci - Fotók 18+
Alicee mindent megtesz, hogy vonzóvá tegye magát...