Hackertámadás - a megyei vezetők szerint óriási a kár
címlapsztori
1/10
Pünkösd hétfőn hackertámadás érte a Heves Megyei Önkormányzat IP-telefon alközpontjának szerverét. A feltételezések szerint nagy vagyoni kár miatt Szabó Róbert, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke és dr. Barta Viktor megyei főjegyző csütörtökön ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a Heves Megyei Rendőr-főkapitányságon. Harmincmilliós lehet a kár.
A Heves Megyei Önkormányzat telefonhálózata IP-technológián, azaz internetes alapokon nyugszik. Ez a modern megoldás napjainkra már elterjedtnek számít hazánkban - minisztériumokban, kormányhivatalokban, de például az egri vagy a soproni polgármesteri hivatalban is internetes telefonhálózat működik - áll a megyei önkormányzat közleményében.
"Az internetes támadás célja az anyagi haszonszerzés volt, hiszen a megyei önkormányzat adataihoz nem férhettek hozzá az illetéktelen behatolók" - hangsúlyozta a történtek kapcsán Szabó Róbert. Hozzátette: "a külföldről irányított támadás során egy lettországi emelt díjas számot hívtak, amelynek információink szerint a díja percenként közel 25.000 forint. Amint kedden tudomásunkra jutott a támadás ténye, azonnal megszakítottuk az önkormányzat szerverkapcsolatait, de így is óriási a kár. A pontos adatok még nem állnak rendelkezésre, de az önkormányzati telefon alközpont jogosulatlan használata a forgalmi értékek vélhetően meghaladja a 30 millió forintot".
Szabó Róbertet a telefonszolgáltató tájékoztatta az okozott kár lehetséges mértékéről. Ezt követően tettek feljelentést bűncselekmény alapos gyanújával. "A történtekről - miután az önkormányzati közfeladat ellátásának veszélyeztetése és a szolgáltatás jogosulatlan igénybe vételének külföldi célállomása miatt nemzetbiztonsági kockázat is felmerülhet - az Alkotmányvédelmi Hivatal Heves Megyei Kirendeltségét is tájékoztattuk" - hangsúlyozta az elnök.
|
STOP

címkék
hackerekHa tetszett a cikk, kövesd a Pécsi STOP-ot a Facebookon is!
a rovat további hírei
Gesztus Orbántól: Hiler István helyesen ismerte fel Fertőd jelentőségét, és jól döntött
Búzatáblában landolt, és eloltotta füstölgő gépét a pilóta
Az MSZP saját halottjaként búcsúzik a volt kormányfőtől
Horn Gyula halála - A családdal egyeztet az illetékes temetési bizottság
MSZP: Katasztrófa, amit a kormány művelt
A fővárosi és az országos napi melegrekord is megdőlt
Horn Gyula halála - Részvétnyilvánítások