2013. május 23. csütörtök | 21. HÉT | 143. NAP | 07:10 | DEZSŐ, DÉZI

Hetvenmilliós nyeresége volt tavaly az MSZP-nek

2012. április 28. | 06:32
Csaknem 73 millió forint nyereséggel zárta a tavalyi évet az MSZP azután, hogy 2010-ben még több mint félmilliárdos vesztesége volt.

A szocialista párt 803 millió forint bevételt könyvelhetett el az elmúlt évben, ebből 521 millió forint volt az állami támogatás, 39 millió forint tagdíjakból származott, míg 202 millió adományokból - derül ki a Hivatalos Értesítőben pénteken közzétett beszámolóból.

Magánszemélyek 138 millió forinttal gyarapították a pártkasszát; félmillió forintnál többet fizetett be számos MSZP-s országgyűlési képviselő, így Mesterházy Attila pártelnök is. Botka László például egymillió, Puch László 526 ezer, Veres János 700 ezer, Kovács László 517 ezer forinttal támogatta pártját. Rajtuk kívül Hiller István, Lamperth Mónika és Tukacs István is több mint félmillió forintot fizetett be, csakúgy mint Molnár Csaba, Ficsor Ádám és Szűcs Erika, akik aztán októberben Gyurcsány Ferenccel együtt mindhárman kiléptek az MSZP-ből.

Jogi személyektől 64 millió forint bevétele származott az MSZP-nek. Egymillió forintnál nagyobb hozzájárulást kaptak a szocialisták a XVIII. kerületi, a nagykanizsai, a nagykőrösi, a ceglédi, a szentendrei és az egri önkormányzattól, míg az V. kerületi önkormányzat 8,3, a kispesti pedig 6,8 millió forinttal támogatta őket. Feltehetően ugyancsak ingatlanhasználat révén jutott az MSZP ötmillió forint támogatáshoz az ugyanígy a Fideszt is segítő Fény utcai piac Kft.-től és csaknem 7 millió forinthoz a kőbányai vagyonkezelő zrt.-től.

A pártigazgatói székben Puch Lászlót váltó Velez Árpád és a párt pénzügyi ellenőrző bizottságát vezető Tukacs István jegyezte beszámoló alapján az MSZP 730 millió forintot költött tavaly: a legtöbbet, 462 milliót működési kiadásokra, míg a politikai tevékenységükre 178 millió forintot áldoztak a szocialisták.

Az MSZP így annak ellenére zárta nyereséggel az elmúlt évet, hogy bevételei több mint 250 millió forinttal csökkentek 2010-hez képest, amikor félmilliárd forintnál is nagyobbra rúgott a párt vesztesége.


Forrás: MTI   |   STOP

címkék
MSZP


a rovat további hírei
Kulka helyretette az elszabadult Kerényit és sunyító Vidnyánszkyt 2012. évi Amnesty-jelentés: hogyan látják a magyar helyzetet? Gödör alján a lakosság Heves megyében Volt miből engedményt adni: lopott tűzifát árult akciósan Az élelmiszerárakról vitázni sem hajlandók: felháborító cinizmus Tanács a fideszes nőknek: Orbánnál tessék kopogtatni! Szörnyethalt a kamionnal karambolozó furgonos
címlap »
fotó, videó »
1/5
CHF / HUF

szavazás
Ön szerint volt Pécsett trafikmutyi?

bővebben
Igen Nem
címkefelhő
Fotó: suicidegirls Csipke alól villan az átszúrt punci - Fotók 18+
Alicee mindent megtesz, hogy vonzóvá tegye magát...
Fotó: metart Bájos arc, de kilóg a macskanyelv - Fotók 18+
A szomszédlány már nem csitri...
Így a legkönnyebb letépni a fürdőrucit - Fotók 18+
Bikini vagy úszódressz? Nem mindegy? A lényeg, hogy gyorsan kihámozza magát a lány.