Késsel gyilkolt a szigetszentmiklósi rendőr
Halálra késelt péntekre virradó éjjel a szigetszentmiklósi rendőrkapitányság egyik rendőre egy ugyancsak a kapitányság állományába tartozó rendőrnőt Szigetszentmiklóson; a bűncselekmény hátterében kapcsolati dráma áll - erről Kállai Gábor, a Pest Megyei Főügyészség szóvivője beszélt az MR1-Kossuth rádió 180 perc című műsorában.
A szóvivő beszámolt arról, hogy éjszaka találkozott a nő és a férfi, akik korábban kapcsolatban voltak. Az eddigi adatok szerint vélhetően egyikük helyre akarta állítani a kapcsolatukat, ez vezetett a bűncselekményhez. A nővel sok késszúrással végzett a férfi, majd maga ellen fordította a kést, és többször a mellkasába szúrta.
Kállai Gábor elmondta: a férfi életveszélyes sérüléseket szenvedett, de már stabil állapotban van.
Beluzsárné Belicza Andrea, Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője péntek hajnalban az MTI-t arról tájékoztatta, hogy két hivatásos munkatársukat, bejelentés nyomán, egy lakásban találták meg. Az egyikük akkor már nem élt, a másikat életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba.
Forrás: MTI |
STOP

címkék
SzigetszentmiklósHa tetszett a cikk, kövesd a Pécsi STOP-ot a Facebookon is!
a rovat további hírei
Gödör alján a lakosság Heves megyében
Volt miből engedményt adni: lopott tűzifát árult akciósan
Az élelmiszerárakról vitázni sem hajlandók: felháborító cinizmus
Tanács a fideszes nőknek: Orbánnál tessék kopogtatni!
Szörnyethalt a kamionnal karambolozó furgonos
Vádiratot gyártottak a trafikbotrányhoz
Ropogós húszezres-kötegek a tanácsadóknak - kicsiben és nagyban