Két és fél milliárdot kérnének a kormánytól
Két és fél milliárd forintból fejlesztenék a Velencei-tavi Vízi Sportiskolát, amely a jövőben sport-, rehabilitációs- és turisztikai célokat szolgálna; a tervezet heteken belül a kormány elé kerül - jelentették be a velencei-tavi vízi és turisztikai évadnyitón.
Soltész Miklós, az Emberi Erőforrás Minisztérium szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkára, a Velencei-tavi Vízisport Szövetség elnöke hangsúlyozta: az a céljuk, hogy egyre többen felismerjék a tó vonzerejét. Úgy vélte, ehhez fejlesztésekre van szükség, hiszen a természeti adottságok megvannak az élsporthoz, a tömegsporthoz és a fejlesztési célú sportoláshoz is. Az Új Széchenyi Terv keretein belül kívánják megvalósítani a beruházást, amelynek része egy korai fejlesztéssel foglalkozó centrum.
- A tervek készen vannak, a teljes beruházás összértéke vélhetően meghaladja a 2,5 milliárd forintot. Ebből 2,2 milliárd forint az uniós forrás, az önrészt az állam adja. Az európai uniós engedély megvan a beruházás elindításához, a kormány néhány héten belül dönt - tette hozzá.
Kiemelte: olyan egész évben használható fejlesztőkomplexumot hoznak létre, amely egyedülálló Európában. Itt lehetőség lesz fogyatékos, súlyos beteg gyerekek sportolására éppúgy, mint egészséges embertársaiknak. Hangsúlyozta, hogy a külföldi rászorulók, turisták és sportolni vágyók felé is nyitni kívánnak.
- Fontos szerepe lesz a projektben a munkahelyteremtésnek. Olyan rehabilitációs munkahelyek is létrejöhetnek, amelyek keretében például vitorlavásznat, hajóalkatrészeket készíthetnek megváltozott munkaképességűek. A létesítmények fenntartása szintén komoly munkaerőt igényel - fogalmazott.
Deák Csaba, a VVSI-t üzemeltető Pro Rekreatione Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője az MTI érdeklődésére elmondta, nyolc különálló épület és két kikötő szerepel a tervekben. Ezek többségét felújítanák, de a kerekes székes vendégek fogadására alkalmas szálló újonnan épülne. A komplexum befogadóképessége 240 fő lesz, amely akár egy nagy nemzetközi verseny megrendezésére is elegendő lehet.
L. Simon László, a térség országgyűlési képviselője úgy fogalmazott: szeretnék a tó körüli kerékpárutat végre teljessé tenni, majd összekötni a váli-völgyi és a vértesi utakkal. Jelezni szeretnék, hogy a tó és környéke szinte valamennyi sportra alkalmas, legyen szó futballról, vízi sportokról vagy kerékpározásról. Ehhez a vonzerőt növelő fejlesztések mellett komoly marketingtevékenységre is szükség lesz.
Forrás: MTI |
STOP

címkék
Velencei-tavi Vízi Sportiskola, támogatásHa tetszett a cikk, kövesd a Pécsi STOP-ot a Facebookon is!
a rovat további hírei
Szabadon engedik mészárlásra készülő S. Ábelt?
Lezárták a Duna-partot
Itt a vihar - riasztások és figyelmeztetések több helyen is
Árfolyamgát - A helyzet durva és tovább romlik
Megvannak a lottószámok
Időjárás: kelleni fog az esernyő
Bukják a nyugdíjpótlékot az egykori III/III-asok