2013. május 22. szerda | 21. HÉT | 142. NAP | 17:02 | JÚLIA, RITA

Kezdődik a Fidesz-Btk vitája

2012. május 16. | 08:29
A kormány tervei szerint 2013-tól hatályba lépő, új Büntető törvénykönyvről (Btk.) kezdődik általános vita az Országgyűlés mai ülésén, amelyen a képviselők még egyebek mellett a piacfelügyeletről szóló kormányzati jogszabályjavaslatról is elmondhatják véleményüket.

Az ülésnap reggel 9 órakor az új Btk.-ról szóló javaslat általános vitájával kezdődik. Ennek során elsőként a kormány ismertetheti előterjesztését, amelyet ezúttal még csak a frakciók vezérszónokai értékelhetnek, a további képviselői felszólalásokra ugyanis csak az általános vita későbbi folytatása során kerülhet sor. A kormány tervei alapján az új Btk. 2013-ban lépne hatályba és egyebek mellett rendelkezne a büntethetőséget kizáró jogos védelemről, aminek értelmében a megtámadott személynek védekezése során nem kell az arányosságra figyelemmel lennie, akár az élet kioltásáig is elmehet. Az előterjesztés értelmében a büntethetőség korhatára 12 éves korra csökkenhet az élet elleni bűncselekmények esetében, amit kedden az alapvető jogok biztosa bírált; Szabó Máté szerint ugyanis a deviáns gyerekek problémáját nem elsősorban büntetőjogi szankciókkal kellene megoldani.

Várhatóan a délutáni órákban kezdődhet általános vita a kormány deregulációs törvénycsomagjáról, amely összesen négyszázhatvan törvényt helyez hatályon kívül. A Ház ezt követően kezdheti tárgyalni a termékek piacfelügyeletéről szóló javaslatot, amelyben a kabinet azt kezdeményezi, továbbra is elsősorban a gyártó legyen köteles gondoskodni a termék biztonságáról, ugyanakkor az importőr, illetve a forgalmazó se hozhasson forgalomba a használójára veszélyt jelentő árut.

A képviselők utolsó napirendi pontként a fővárosi önkormányzat és a kerületi önkormányzatok közötti forrásmegosztásról szóló törvény, Pintér Sándor belügyminiszter által kezdeményezett módosításához szólhatnak hozzá.


  |   STOP


a rovat további hírei
A Fidesz érvei zavarosak, nehezen hihetőek: mi a valódi tervük a Margitszigettel? Teljes csőd az ócsai devizahitel-gettó? LMP: Állami pénzek nyertesei ne hálálkodhassanak a kampányban Közigazgatási földmutyi dúlja fel Budapestet Egy hét múlva mérik fel a magyar iskolásokat 60 kiló drogot rejtett a dupla padlólemez Várandós nő a hármas karambol egyetlen sérültje
címlap »
fotó, videó »
1/5
CHF / HUF

szavazás
Ön szerint volt Pécsett trafikmutyi?

bővebben
Igen Nem
címkefelhő
Fotó: metart Bájos arc, de kilóg a macskanyelv - Fotók 18+
A szomszédlány már nem csitri...
Így a legkönnyebb letépni a fürdőrucit - Fotók 18+
Bikini vagy úszódressz? Nem mindegy? A lényeg, hogy gyorsan kihámozza magát a lány.
Fotó: novoporn Antennaként állnak szét a mellbimbói - Fotók 18+
Jade ügyvédnek készül,de egyelőre csak főnöke dolgozószobájáig jutott.