M3-as tragédia: büntetésből tarolt a szlovák milliomosnő?
Jelentkezett az M3-ason egy hónapja történt halálos baleset kamionos szemtanúja a rendőrségen, de a vallomásáról nem adnak ki információt - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) szóvivője csütörtökön az MTI-vel.
A Blikk csütörtöki számában egy neve elhallgatását kérő informátorra hivatkozva azt írta, hogy a szemtanú állítása szerint Eva Varholíková Rezesová szlovák milliárdosnő bosszúból üldözhette leendő áldozatait, mielőtt belerohant a kocsijukba. A lap információi szerint a kamionos hétfőn tett vallomást.
Beluzsárné Belicza Andrea, a PMRFK szóvivője az MTI érdeklődésére csupán annyit mondott: valóban jelentkezett a régóta keresett kamionos szemtanú, ki is hallgatta őt a rendőrség, de a nyomozás érdekében vallomásának részletei nem publikusak.
Hozzátette: nem tudja megerősíteni a napilap cikkében leírtakat, azok nem a rendőrségtől származnak.
A szlovák nő augusztus 21-én hajnalban az M3-as autópályán a főváros felé tartva ittasan rohant bele egy Fiatba, mely a szalagkorlátnak csapódva kigyulladt. Négy utasa közül három bennégett a kocsiban, míg egy 54 éves, súlyosan sérült asszony ki tudott menekülni, de két nap múlva a kórházban ő is elhunyt.
Forrás: MTI |
STOP

címkék
M3-as, tragédia, Eva Varholíková RezesováHa tetszett a cikk, kövesd a Pécsi STOP-ot a Facebookon is!
a rovat további hírei
Szörnyethalt a kamionnal karambolozó furgonos
Vádiratot gyártottak a trafikbotrányhoz
Ropogós húszezres-kötegek a tanácsadóknak - kicsiben és nagyban
Tévedésből szavazott nemmel két fideszes a trafiktörvény módosításánál
Így képzelik a rezsicsökkentést? Pénz helyett ásó a szegényeknek
Szabad egy táncra? Zenés ismerkedés kormánytámogatással
Vita a túlzottdeficit-eljárásról: a számháború elfedi a lényeget