Még keresik a forrásokat: az ígért bérkiegészítést augusztusig fizetnék
címlapsztori
1/10
A kormány jövő szerdai ülésén dönt arról, hogy milyen pótlólagos forrásokat találnak az egészségügy számára - mondta Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter szombaton újságíróknak egy fővárosi rendezvényen.
A tárcavezető hozzátette: még nem zárultak le a költségvetési tárgyalások, az egészségügy területén jelentős forrásbővítést terveznek.
Mint elmondta: meg kell teremteni az egészségügyi dolgozók számára ígért béremelés fedezetét, s így a januárig visszamenőlegesen járó bérkiegészítést az ágazatban dolgozók augusztusig megkapják - tette hozzá.
További forrásokat forgatnak be a kórházak állapotának javítására és eszközbeszerzésekbe - fogalmazott a miniszter.
Balog Zoltán egy kérdésre válaszolva azt mondta, egyetért azzal az elképzeléssel, hogy a nehezebb helyzetben élők segítése érdekében differenciálni kellene a családi pótlék összegét.
A gyógyszerkassza kapcsán közölte: jelenleg a költségvetés főszámairól tárgyalnak, és időben tesznek intézkedéseket, hogy a lehető legkevesebb betegnek jelentsen terhet ez a probléma.
Balog Zoltán bejelentette: sikerült a gyógyszertáraknak a jövő évre 600 millió forintnyi pótlólagos támogatást szerezni, ezzel elsősorban a kis patikákat kívánják segíteni.
Forrás: MTI |
STOP

címkék
költségvetés, Orbán-kormány, egészségügyHa tetszett a cikk, kövesd a Pécsi STOP-ot a Facebookon is!
a rovat további hírei
"Megint mélyült a Fidesz által három éve ásott társadalmi szakadék"
Felgyorsult a magyarok kivándorlása a KSH szerint
Csaknem agyonverte nevelőjét - nyolc évet kapott
Romagyilkosságok: tényleges életfogytiglant kért az ügyész
Az Alkotmánybíróságra látogat Orbán
Életveszélyben az elgázolt kerékpáros
"Orbánék intézkedései elsősorban a szegényeket sújtják"