Megsemmisítették az Örményesnél talált robbanótesteket
Megsemmisítették azt a több tucatnyi világháborús gránátot és lőszert, amelyet az elmúlt napokban találtak a tűzszerészek Örményes közelében, a vasúti pálya felújításának munkaterületén - közölte a Magyar Honvédség I. Tűzszerész és Hadihajós Ezredének főtörzsőrmestere kedden az MTI-vel.
Pozderka Attila, a mentesítés irányítója elmondta: a második világháborús lövedékekre a Szajol-Püspökladány vasúti pályaszakasz felújítási munkálatai közben bukkantak rá a kivitelezők vasárnap délután, Örményes külterületén, a település vasútállomásától mintegy másfél kilométerre.
A tűzszerészek az elmúlt három nap során itt összesen 32 magyar gyártmányú, 0,8-7,5 centiméter átmérőjű tüzérségi gránátot és gyalogsági lőszert tártak fel - mondta a főtörzsőrmester, jelezve: tudomásuk szerint az érintett területen a második világháborúban egy lőszerszállító vagont bombatalálat ért, így feltehetőleg további robbanótesteket is rejthet még a föld.
Hozzátette: az eddig kiemelt darabokat egy Szolnok és Rákóczifalva között található homokbányába szállították és felrobbantották kedd délután. A mentesítés, illetve a megsemmisítés miatt lakosokat nem kellett kitelepíteni és a vasúti forgalmat sem akadályozta a munka.
Forrás: MTI |
STOP

címkék
tűzszerészekHa tetszett a cikk, kövesd a Pécsi STOP-ot a Facebookon is!
a rovat további hírei
Egyetért-e a miniszterelnök Kerényivel?
Nincs karantén a Jobbiknak - még csak felháborodás sincs
Az igazi médiahack: Simicskáék Bécsből tüzelnek?
Minden diák jusson el Auschwitz, a Terror Háza, Recsk emlékhelyeire - három javaslat vitája
Este 7 óra körül zárják le az aknagránát miatt a Károly körutat
Három gépkocsi rohant egymásnak - tűzoltókra is szükség volt
Vádemelés a nemzetközi bundaügyben