Megvizsgálta az MSZP-t az ÁSZ
címlapsztori
1/10
Módosítás után adott megbízható és valós képet az MSZP gazdálkodásáról az ellenzéki párt 2009-es beszámolója, de ez összefügg azzal, hogy a párttörvényben lévő beszámolómintához nem készítettek útmutatót a jogalkotók.
A minta a számviteli törvény rendelkezéseivel nem harmonizál, nem felel meg sem a mérleg-, sem az eredménykimutatás követelményeinek - állapította meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a Magyar Szocialista Párt 2009-2010. évi gazdálkodása törvényességének ellenőrzéséről szóló jelentésében.
Az MTI-hez szerdán eljuttatott összefoglalójában az ÁSZ kitér arra, hogy a párt bevételének 2009-ben 74 százaléka, 2010-ben 64 százaléka származott állami költségvetési támogatásból.
Az MSZP a számvevőszéki ellenőrzés időszakában korrigálta a 2009-es beszámolóját, mivel az egyéb bevételek között tették közzé az elengedett kölcsöntartozás formájában jogi személytől kapott 17 millió forint összegű vagyoni hozzájárulás értékét, a belföldi jogi személyektől kapott adományok helyett. Specifikus lényeges hibát jelentett, hogy a nevesítési értékhatárt meghaladó támogatást nyújtót nem nevesítették - közölte a számvevőszék.
Hozzátéve: a pénzügyi zárómérleg konszolidálási hibából eredően a bevételi oldalon a 2009-ben 20,1 millió, 2010-ben 2,5 millió forint többletbevételt tartalmazott. A 2009-es módosított és a 2010-es beszámoló megbízható és valós képet mutat az MSZP gazdálkodásáról - rögzítette az ÁSZ.
A számviteli törvényben kötelezően előírt teljes körű számviteli szabályozással rendelkezett a szocialista párt, amely a számviteli politikáját és pénzkezelési szabályzatát szervezeti változás miatt aktualizálta. A számlarend szabályozása hibás volt, mivel az elengedett kölcsöntartozást nem megfelelő helyen tüntették fel. A számlarend nem rendelkezett arról, hogy a párt területi szervezeteitől kapott nem pénzbeli támogatás központnál könyvelt összegét a beszámoló összeállítása során figyelmen kívül kell hagyni - áll a jelentésben, amely szerint a szabályozási hibák egy része összefügg azzal, hogy a párttörvény vonatkozó melléklete szerinti beszámolómintához magyarázatot, útmutatót nem készítettek a jogalkotók, így ennek kitöltése pártonként - kialakított számviteli politikájuknak megfelelően - eltérő lehet.
Az ÁSZ szerint a beszámolóminta a számviteli törvény rendelkezéseivel nem harmonizál, nem felel meg sem a mérleg-, sem az eredménykimutatás követelményeinek, és oka volt a 2009-es beszámoló lényeges hibáinak. A számlarendet javították, pótolták a számvevőszéki ellenőrzés időszakában - tették hozzá.
Az MSZP könyvvezetésében érvényesültek a számviteli törvényben foglalt alapelvek. A pénzkezelési szabályzatnak a napi záró pénzkészletre vonatkozó előírását a területi és választókerületi pénztárakban az esetek mintegy harmadában megszegték azáltal, hogy a napi záró pénzkészlet meghaladta az előírt 500 ezer forintos értékhatárt.
A párt a vizsgált időszakban könyvviteli nyilvántartásai szerint a párttörvényben meg nem engedett forrásból származó vagyoni hozzájárulást nem fogadott el és kizárólag a párttörvényben engedélyezett gazdálkodó tevékenységet folytatott. Az MSZP a vizsgált időszakban két, egyszemélyes kft.-je közül a KÖZ-TÉR-HÁZ Kft.-t 2010-ben értékesítette, a CONCEDO Kft.-t végelszámolással megszüntette.
A személyi jellegű kifizetések körében a béreket, megbízási díjakat szabályszerű szerződések alapján központilag számfejtették. Az adózási, társadalombiztosítási törvényi előírásoknak a vizsgált években eleget tettek, az adó- és járulékbevallási, -befizetési kötelezettségeket teljesítették.
Az ÁSZ megállapította, hogy a testületi ellenőrzés (központi, megyei, helyi pénzügyi ellenőrző bizottságok), valamint a vezetői és munkafolyamatba épített ellenőrzés segítette a gazdálkodás szabályszerűségét, a törvényes működést. A gazdálkodással összefüggő informatikai rendszer működtetését a vizsgált időszakban részben szabályozták, a hiányosságok pótlására a helyszíni ellenőrzés időszakában hatályba léptették a párt informatikai biztonsági és belső adat- és információvédelmi szabályzatát.
A számvevőszék ezúttal is intézkedési javaslatot tett a közigazgatási és igazságügyi miniszternek, hogy kezdeményezze a párttörvény módosítását annak érdekében, hogy a pártfinanszírozás átláthatósága, a pártok elszámoltathatósága fokozottabban érvényesüljön, figyelemmel a pártok számviteli nyilvántartási és beszámolási rendszerét érintő ellentmondások feloldására, amelyek a párttörvény és a számviteli törvény között évek óta fennállnak.
Az MSZP elnökét felhívták, hogy jövőben az éves beszámoló megbízhatósága érdekében a valódiság és következetesség számviteli alapelvet érvényesítse.
Rendben a Táncsics Alapítvány is
Az alapító okirat előírásainak megfelelően törvényesen működött a Táncsics Mihály Alapítvány kuratóriuma az ellenőrzött időszakban. A kuratórium vagyont érintő határozatai, valamint a költségvetési támogatás felhasználása - a pártalapítványi törvényben és az alapító okiratban egyaránt megfogalmazott - tudományos, ismeretterjesztő, kutatási, oktatási célok megvalósítására irányultak.
Az MSZP által 2003-ban alapított, most negyedik alkalommal ellenőrzött alapítvány az említett időszakban összesen mintegy egymilliárd forint (2009-ben 603 millió, 2010-ben 436 millió forint) bevételt mutatott ki, amelynek 93 százaléka mindkét évben a központi költségvetésből származott - áll az ÁSZ-jelentés MTI-hez szerdán eljuttatott összefoglalójában.
Ezen kívül magánszemélyektől kaptak összesen 229 ezer forint támogatást. Az adományok a pártalapítványi törvénynek megfelelően az alapítvány pénzforgalmi számlájára a magánszemélyek pénzforgalmi számlájáról érkeztek, a támogatók beazonosíthatóak voltak, az adományok elfogadásáról minden alkalommal döntött a kuratórium.
Az ÁSZ közlése szerint az alapítvány összesen 963 millió forint (2009-ben 602, 2010-ben 361 millió forint) összegű ráfordítást számolt el, amelynek 84 százalékát a cél szerinti feladatok megvalósításának közvetlen költségei, 8 százalékát a működés során felmerült költségek, további 8 százalékát az egyéb ráfordítások tették ki. Az alapítvány cél szerinti tevékenységét egyrészt a magánszemélyek és a szervezetek részére nyújtott támogatásokkal, másrészt a saját szervezeti keretei között végzett tevékenységekkel, továbbá az általa létrehozott gazdasági társaságán keresztül végezte - derül ki a jelentésből.
A támogatott magánszemélyekkel és szervezetekkel a kuratórium elnöke szerződést kötött, részükre a támogatásokat a szerződésekben foglaltak szerint folyósították. A kapott támogatásokról a kedvezményezettek elszámolást készítettek, az ellenőrzött támogatottak közül 14 (26 százalék) határidőn túl számolt el. A késedelmes elszámolások hiánypótlást követően, kuratóriumi döntéssel lezárásra kerültek - rögzíti a számvevőszék, amelynek megállapításai szerint egy támogatott nem teljesítette elszámolási kötelezettségét, vele szemben a szerződésben foglalt szankciókat (fizetési meghagyás, szerződésbontás) érvényesítették.
Az alapítvány által létrehozott Kapcsolat.hu Kommunikációs és Szolgáltató Nonprofit Kft. (Kft.) internetes portált működtetett, amely az alapítvány és az iránta érdeklődők közötti kapcsolattartást és információáramlást segítette elő - olvasható a dokumentumban, amely szerint az alapítvány a portál üzemeltetésére 2009-ben 132 millió, 2010-ben 41 millió forintot fizetett ki a kft. részére, a cég vállalkozási díjának csökkentésével egyidejűleg a feladatok körét nem szűkítették. A szerződéssel és annak módosításaival összefüggésben felvetődhet a szolgáltatás és ellenszolgáltatás közötti értékaránytalanság, de a feltárt körülmények teljes körű kivizsgálása az ÁSZ rendelkezésére álló eszközökkel nem volt lehetséges - jegyzi meg a jelentés.
Az alapítvány számviteli szabályozását az előző ÁSZ-ellenőrzés felhívására megújította, a számviteli szabályzatok megfeleltek a jogszabályoknak, kivéve a hatályos számlarendet, amely nem tartalmazta az alapítványi sajátosságokat.
Az alapítvány eleget tett éves beszámoló-készítési kötelezettségének, az egyszerűsített éves beszámolókat mindkét évben a jogszabályi előírásoknak és a belső szabályzatoknak megfelelően állította össze, a 2009-es és a 2010-es gazdálkodásról szóló éves jelentéseket a pártalapítványi törvény előírásai szerint elkészítették, a Hivatalos Értesítőben és honlapjukon határidőre közzétették.
Az ÁSZ szerint a költségeket az alapítványok gazdálkodási rendjéről szóló kormányrendelet előírásának megfelelően elkülönítették, a házipénztári nyilvántartások vezetése szabályszerű volt, az eszközbeszerzéseknél és a ráfordítások elszámolásánál érvényesítették a kötelezettségvállalás, a teljesítésigazolás és az utalványozás, valamint a banki aláírás szabályait. A bizonylati elv és fegyelem érvényesült a 2009-2010. évi ellenőrzött bizonylatok esetében, a bizonylatok alaki és tartalmi kellékeire vonatkozó számviteli törvényi követelmények teljes körűen teljesültek.
Az alapítványnál az ellenőrzési feladatok szabályozása teljes körű volt, az előző ÁSZ-ellenőrzés során feltárt hiányosságokat megszüntették - rögzíti az MSZP pártalapítványáról szóló jelentésében a számvevőszék.
Forrás: MTI |
STOP

címkék
ÁSZ, MSZP, gazdálkodás, számvitelHa tetszett a cikk, kövesd a Pécsi STOP-ot a Facebookon is!
a rovat további hírei
Van 132 téma és témánként 10 milliárd
Nem tudják, ki mozdította el a gyermekhalált okozó szekrényt
A Juventustól a Magyar Rádión át az MTVA Sales House igazgatói székéig
Egri listabotrány: pattanásig feszültek az idegek tegnap éjjel
Könnyű prédát kerestek - rács mögé dugták őket
Több száz négyzetméteren égett a tető, mintegy félszáz lakót menekítettek
Kiderítették, miért támadtak a kirándulókra a méhek