2013. május 25. szombat | 21. HÉT | 145. NAP | 23:55 | ORBÁN, GERGELY

Orbán a Parlamentben is megköveteli hozzátartozóinak a tiszteletet

2012. május 07. | 18:26
Orbán Viktor szerint a jelenlegi jogi szabályozás szűkre szabja a kabinet és a kormányfő betekintési és cselekvési lehetőségeit ügynökügyekben. "Ha szélesebb jogokat adnának, ha szélesebb lehetőséget kapnék, el is tudnék járni" - mondta a miniszterelnök hétfőn a parlamentben.

Orbán Viktor a jobbikos Novák Előd azonnali kérdésére reagált így. Az ellenzéki politikus azt állította: "kiszivárgott dokumentumok szerint" Böröcz István, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója a politikai rendőrség Nádasdy fedőnevű ügynöke volt, és nem ő az egyetlen az állami vezetők közül, aki együttműködött a Kádár-rendszerben az állambiztonsági szervekkel.

Ungváry Krisztián történészt idézve azt mondta, a kormányváltás után nevezték ki a Katonai Biztonsági Hivatal főigazgató-helyettesévé a III/III-as csoportfőnökség egyik tartótisztjét, Horváth Józsefet, az UD Zrt. korábbi vezetőjét. Martonyi János külügyminiszterről pedig azt mondta: 1968. január 5-én adta első jelentését a Belügyminisztérium III/II-es csoportfőnökségének, Magasdi fedőnéven. Novák Előd besúgónak nevezte Németh Zsolt külügyi államtitkár apját, Németh Géza néhai református lelkészt is.

A miniszterelnök úgy válaszolt: nem feladata, hogy a megnevezettek helyett "bármifajta védekezést" adjon elő.

Böröcz Istvánnal kapcsolatban annyit mondott, hogy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) vezetőit (amelynek elnöke a Médiatanács elnökeként az MTVA vezérigazgatóját kinevezi) - a képviselő állításával ellentétben - nem a kormány nevezi ki. "Következésképpen azt javaslom, hogy a Böröcz István úr személyére vonatkozó kérdést nekik tegyék föl" - fogalmazott.

Viszonválaszában Novák Előd mellébeszélésnek nevezte a kormányfő feleletét. "Attól fél, hogy nyilvánosságra kerülnek olyan további, ön által is eltitkolt állambiztonsági iratok (...), miszerint az ügynökök társadalmi rendszerükhöz hű fiatalként jellemezték önt, apjáról pedig ugyebár ezt írták: következetes kommunista, ami érezhető gyermekei tudati nevelésében is" - tette fel a kérdést, arra kérve a kormányfőt, "ne maszatoljon" tovább ügynökügyben, és ne panaszkodjon arra, hogy nincs elég széles hatásköre, mert van.

Orbán Viktor erre azt mondta: helyes lenne megkövetelni a parlamentben is azt, amit otthon meg szoktak követelni, hogy mindenki adja meg a kellő tiszteletet, ha valakinek a jelen nem lévő hozzátartozóiról, szüleiről beszél, és visszautasította a jobbikos képviselői szavait.

"Megismétlem: ha kapunk szélesebb cselekvési lehetőséget, szélesebben, mélyebben és hatékonyabban fogunk eljárni, mint ahogy ez ma történik" - zárta szavait.


Forrás: MTI   |   STOP

címkék
ügynöktörvény, ügynökbotrány, állambiztonsági múlt


a rovat további hírei
Az ötös lottó nyerőszámai A kormány az egyik kezével ad, a másikal elvesz Önmérsékletre int az LMP Felhős, esős, záporos időnk lesz holnap Lezsák: a hungarikum klubok közössége segíti a nemzet felemelkedését Újabb hangulatjavítás: csökkenhet a várakozási idő a térd- és csípőprotézis-műtétek előtt Nettó 17 és 85 forint között lesz az útdíj kilométerenként
címlap »
fotó, videó »
1/5
CHF / HUF

szavazás
Ön szerint volt Pécsett trafikmutyi?

bővebben
Igen Nem
címkefelhő
Fotó: novoporn A legtutibb MILF, akit valaha láttál - Fotók 18+
Sunny Leone könnyen lehet, hogy elvinné a pálmát egy MILF-versenyen.
Fotó: babes Besírnál, ha te adnál neki jóéjt puszit - Fotók 18+
Bree Daniels az a csaj, akit bármikor el tudnál képzelni magad mellett.
Fotó: suicidegirls Csipke alól villan az átszúrt punci - Fotók 18+
Alicee mindent megtesz, hogy vonzóvá tegye magát...