2013. június 19. szerda | 25. HÉT | 170. NAP | 06:29 | GYÁRFÁS, SZORINA

Tárki: fej-fej mellett a Fidesz és MSZP, sok a bizonytalan

2012. május 30. | 16:20
A két éve történt kormányalakítás óta jelentősen csökkent a Fidesz-KDNP tábora és számottevően növekedett a választani nem tudó, vagy nem akaró szavazók aránya a Tárki Társadalomkutatási Intézet májusi pártpreferencia-kutatása alapján.

Mint azt az intézet szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményében írta, a Fidesz-KDNP támogatottsága májusra lényegében az MSZP szintjére csökkent, az elmúlt két év során az MSZP táborának mérete pedig folyamatosan ingadozott, majd fél éve kis mértékben nőtt; a Jobbiké a kezdeti növekedés után stagnál, s az LMP támogatottsága a parlamenti küszöb körül alakul.

Az ezer, 18 évesnél idősebb ember május 17-22. közötti megkérdezésén alapuló, életkor, nem, iskolai végzettség és lakóhely szerint reprezentatív kutatás alapján májusban folytatódtak az utóbbi hónapokat jellemző trendek, miszerint folyamatosan csökken a Fidesz-KDNP szavazótábora és ezzel párhuzamosan nő a bizonytalanoké, tehát azoké, akik passzivitásba vonulnak.

A Fidesz-KDNP támogatottsága a teljes népességen belül az áprilisi 21 százalékról májusban 16 százalékra csökkent, míg a szocialista párté 13 százalékról 15-re nőtt. Eközben a pártszimpátia kérdésében bizonytalanok vagy titkolózók aránya 45-ről 49 százalékra nőtt - tették hozzá.

Felmérésük szerint a pártválasztók körében azonos a két nagyobb párt támogatottsága, hiszen az egy százalékpontos különbség a statisztikai hibahatáron belül van. A Fidesz-KDNP támogatottsága a pártválasztók körében áprilisról májusra 39-ről 32 százalékra esett vissza, eközben az MSZP-é 25-ről 31 százalékra nőtt.

Kutatásaik alapján a Jobbik támogatottsága a teljes népességen belül az áprilisi 9 százalék után májusban 11 százalékon áll, míg a pártválasztók között az előző havi kiugróan alacsony 16-ról 21 százalékra nőtt. Az LMP a teljes népességen belül az elmúlt egy hónapban változatlanul 5 százalékos támogatottsággal bír, a pártválasztók körében pedig az áprilisi 10 százalék után 11 százalékon áll. A Demokratikus Koalíció tábora a teljes népességen belül 3-ról 2 százalékra, a pártválasztók körében 6-ról 4 százalékra csökkent.


Forrás: MTI   |   STOP

címkék
pártpreferencia, közvéleménykutatás, Tárki


a rovat további hírei
Extrém UV-B sugárzásmiatt adtak ki figyelmeztetést A feljelentésekkel telekürtölték a sajtót - a megszüntetés nem érdekes? Az új június 18-i fővárosi melegrekord 35,7 fok Házi őrizetbe került a Hunvald-per fő vádlottja Mindent kézben tart a nagyhatalmú központ - gond a bizonyítványosztással Kövér: az Országgyűlés nem hoz létre anticionista csoportot A Jobbik azonnali betiltását követeli a Munkáspárt 2006
címlap »
fotó, videó »
1/5
CHF / HUF

szavazás
Ön lakna hulladékudvar közelében?

bővebben
Igen Nem Nem tudom mi az
címkefelhő
Fotó: playboy Vernél neki tejszínhabot - Fotók 18+
Utálod a konyhai munkát?
Fotó: silviasaint.com A nő, akinek minden porcikáját kényeztetnéd - Fotók 18+
Silvia Saint rutinos pornósztár, tudja, mit kell tennie, hogy örömöt szerezzen a férfiaknak.
Fotó: Twistys A széles csípő nem akadály - Fotók 18+
A szomszéd nője akkor is vonzó, ha nem egy katalógusból lép elő.