Rokkantan, elhagyatva - "Anyagilag akkor is tönkreteszlek"
Számos levél érkezett szerkesztőségünkbe, amelyben csökkent munkaképességű emberek mesélik el tanulságos - és gyakran igazságtalan - történetüket. Úgy döntöttünk, hogy közzétesszük ezeket. Ha a levélíró vállalja nevét, akkor úgy, ha névtelen kíván maradni, akkor úgy, hogy mindenki lássa, mi történik a rokkantnyugdíjasokkal.
"Egészen 2010. novemberig rokkantsági nyugdíjas voltam. Hosszú évek óta naponta négyszer inzulinozom magam. Ez a terhesség alatt kezdődött, és így maradt (a fiam most fog végezni a jogi egyetemen). Ehhez még jöttek egyéb komoly problémák: vizelet- és széklettartási gondok, illetve rendszeres pszichiátriai kezelés alatt is állok, három hétig voltam nemrég az osztályon bent fekvő beteg súlyos depresszió miatt. Állandóan fenyeget a bekómálás veszélye, többször volt, hogy nem tudtam magamról.
Szóval 2010-ben 50 százalékos rehabilitációs járadékos lettem. A rehabilitálhatóságot nem fogadtam el, fellebbeztem. Végül ügyvédet bíztam meg, és munkaügyi pert indítottunk. 2012. június 21-én a tárgyaláson az NRSZH (Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal - szerk.) képviselője közölte, hogy nem fogadja el a szakértői véleményt. A bíró arra próbált rábeszélni, hogy mondjak le a per további folytatásáról, mert ha nyernék is (amire az ügyvédem szerint nagy esély van), akkor sem járok jól anyagilag. Sőt, még rosszabbul, mintha lemondanék a folytatásról. Az NRSZH ugyanis elmondta neki: pernyerés esetén vissza kell fizetnem a 2012-ben felvett rehabilitációs járadék teljes összegét, mert ha visszakapom a rokkantsági nyugdíjas minősítést és az ahhoz rendelt rokkantsági nyugdíjat, akkor az csak 2011. decemberig jár, mivel utána ilyen ellátás nem állapítható meg. Miután 2010. novemberétől 2012. júniusig rehabilitációs járadékban részesültem, erre pernyerés esetén 2012-ben nem lennék jogosult, mert ilyen ellátás sincs ez évben, ezért a teljes rehabilitációs járadék összeget vissza kellene fizetnem. Helyette kaphatnám új igénylőként a nagyon alacsony összegű rehabilitációs ellátást. De miért új igénylőként? Folyamatosan beteg voltam, egy napot sem voltam jobb állapotban!
Az NRSZH fiatal jogásza jó kedélyűen felvilágosított: csak akkor lenne más a helyzet, ha beadtam volna a március 31-ig az "önkéntes kötelező" felülvizsgálati kérelmet. Nekem ilyet nem küldtek, sőt telefonos érdeklődésére közölték, hogy nekem ezzel nem kell foglalkoznom, mert rehabilitációs járadékos vagyok. Honnan is tudtam volna, hogy nekem ezt az önkéntes kérelmet kellett volna kierőszakolnia a NYUFIG-tól (Nyugdíjfolyósító Igazgatóság - szerk.), amikor még az ügyvédem is csak a tárgyaláson szembesült az NRSZH jogértelmezési trükkjével.
Na így lehet úgy pert nyerni, hogy a győztes anyagilag mégis vesztes lesz. Az ügy folytatása így értelmét veszti, mert ugyan folytathatom a pert, és erkölcsi elégtételt szerezhetek, de az a győzelem majd félmillió forintomba kerülne. Felfoghatatlan fordulatokkal rukkolt elő ebben az ügyben is az NRSZH, amelynek körülbelül így néz ki a hozzáállása: Megvédted az igazadat? Nesze neked, anyagilag akkor is tönkreteszlek!"
Szerző: STOP | egyéb írások a szerzőtől » |
STOP

címkék
rokkant, rokkantnyugdíj, felülvizsgálat, bíróság, perHa tetszett a cikk, kövesd a Pécsi STOP-ot a Facebookon is!
a rovat további hírei
Miért lop el valaki egy kamionnyi tampont?
Elkapták a baltás támadót
Az ötös lottó nyerőszámai
A kormány az egyik kezével ad, a másikal elvesz
Önmérsékletre int az LMP
Felhős, esős, záporos időnk lesz holnap
Lezsák: a hungarikum klubok közössége segíti a nemzet felemelkedését