2013. május 20. hétfő | 21. HÉT | 140. NAP | 09:40 | BERNÁT, FELÍCIA

Tragédia: hárman égtek benn a vétlen autóban

2012. augusztus 21. | 08:16
Három ember meghalt, kettő megsérült egy balesetben kedden hajnalban az M3-as autópályán a 44-es kilométerszelvénynél; a sztráda Budapest felé tartó oldalát az érintett szakaszon teljes szélességében lezárták - közölte az MTI-vel a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) szóvivője.

Kovács Viktória elmondta: az eddigi adatok szerint egy szlovák rendszámú BMW női vezetője feltehetően elaludt a volánnál, és nekiment az előtte haladó Fiat Puntónak, amely az ütközés következtében a szalagkorlátnak hajtott, majd kigyulladt.

A Fiatban hárman bennégtek, holttestüket a tűzoltók az oltást követően találták meg a roncsok között - mondta a szóvivő. A kocsiból egy ember még időben ki tudott mászni, ő másodfokú égési sérüléseket szenvedett.

A BMW vezetője könnyebb sérüléseket szenvedett, esetében felmerült az ittasság gyanúja, a rendőrség szakértők bevonásával folytatja a vizsgálatot - tette hozzá Kovács Viktória.

Az autópálya Budapest felé tartó oldalán az érintett szakaszon teljes útzár van, a közlekedőket Kerekharasztnál terelik el.

Az Állami Autópálya Kezelő honlapján szereplő tájékoztatás szerint a helyszínen már hajnali 6 óra előtt torlódás alakult ki, a forgalmat Hatvan és Bag között a 3-as főútra terelik.


Forrás: MTI   |   STOP

címkék
baleset, karambol, halál


a rovat további hírei
Képi bizonyíték nélkül is bírságolhat a rendőr Orbán mindenkit lepipál Csapadékos napok jönnek, széllel, lehüléssel Szabadon engedik mészárlásra készülő S. Ábelt? Lezárták a Duna-partot Itt a vihar - riasztások és figyelmeztetések több helyen is Árfolyamgát - A helyzet durva és tovább romlik
címlap »
fotó, videó »
1/5
CHF / HUF

szavazás
Ön szerint volt Pécsett trafikmutyi?

bővebben
Igen Nem
címkefelhő
Fotó: novoporn Antennaként állnak szét a mellbimbói - Fotók 18+
Jade ügyvédnek készül,de egyelőre csak főnöke dolgozószobájáig jutott.
Fotó: photodromm Hiába próbálnád, úgysem tudnád kielégíteni - Fotók 18+
nem vagy elég tökös egy ilyen csajhoz...
Vörös, szeplős és nagyon ért a szexhez - Fotók 18+
Elle nem mehet a napra, mert szeplői azonnal lángra kapnának.