Vajon ki győz? Szavaznak az államfőről
címlapsztori
1/10
Megkezdődött az államfőválasztás szerdán a parlamentben, tíz óra után néhány perccel. A posztra az egyetlen jelölt Áder János fideszes európai parlamenti képviselő, a Fidesz-KDNP indulója.
A képviselőknek 40 percük van, hogy a titkos szavazáson - az Országház Duna-parti folyosóján - leadják voksukat. A körülbelül 11 óra 20 percig tartó szünet után a levezető elnök kihirdeti az eredményt. Ha a jelölt megkapta a parlamenti képviselők kétharmadának - 258 képviselő - igen szavazatát, esküt tesz, majd beszédet mond a Házban.
Ha az első forduló eredménytelen, második kört tartanak, amelyben ugyancsak 40 percen keresztül szavazhatnak titkosan a képviselők. Az alaptörvény értelmében a második forduló alapján az a megválasztott köztársasági elnök, aki - tekintet nélkül a szavazásban résztvevők számára - a legtöbb érvényes szavazatot kapta. Ha második kört kell tartani, és az eredményes volt, akkor azt követően tesz esküt, és mond beszédet a megválasztott köztársasági elnök.
Forrás: MTI |
STOP

címkék
Áder JánosHa tetszett a cikk, kövesd a Pécsi STOP-ot a Facebookon is!
a rovat további hírei
Most bizonyíthatna a Fidesz - Így tartsd el a családodat
"Rendkívül akciós" ajánlattal kopogtatott a NAV-nál a vállalkozó
Magyar ember nem számít nyugodt nyugdíjas évekre
Selmeczi Gabriella felébredt és beszólt Bajnainak
Elsüllyedt egy vitorlás a balatoni viharban
Száz helyre hívtak tűzoltókat a tegnapi vihar után
Emeli a kormány az egészségügyi dolgozók bérét - de nem mindenkiét