2013. május 22. szerda | 21. HÉT | 142. NAP | 23:03 | JÚLIA, RITA

A fickó csak egy pakli kártyát akart - húsz év alatt összejött

2012. április 23. | 20:50
A gyűjtőszenvedély olyan "betegség", melyből nem vagy csak nagyon nehezen lehet kigyógyulni. Többen próbálkoztak azzal, hogy rangsorba állítsák a legképtelenebb, legostobább gyűjteményeket. Ráth-Végh István például egy chicagói férfiúnak ítélte a pálmát.

Frank Dameknek mindössze egy csomag kártya összegyűjtése volt a célja, de olyan csomagé, amelynek minden egyes lapját az utcán kellett megtalálnia!

Szívós konoksággal tört a cél felé, s rövid tíz év múlva már elégedetten nyugtázta, hogy a dolog alakul. Ekkor ugyanis már csak tizenöt lapja hiányzott a pakliból. Ezután hol rámosolygott, hol elhagyta a szerencse. Volt év, amikor három hiányzó lapot is talált Chicago utcáin, viszont évek teltek el, könnyesre nézte a szemét, mégsem került egy sem eléje.

Damek fekete haja már ezüstösre változott, amikor végre-valahára, a kezdettől számított huszadik esztendőben, az 1890. év egyik felejthetetlen napján az utca porából feléje nevetett az utolsó lap, a káró kettes.

Rio Caselli negyedszázadot szánt rá, hogy könyvtárat létesítsen a világ legunalmasabb könyveiből. Gondos mérlegelés után 8600 kötetet talált méltónak arra, hogy a polcain elhelyezze. Egyszer azonban kiszivárgott a hír, hogy egy ünnepelt kortárs szerző művei is belekerültek a galád gyűjteménybe. A sértett író párbajra hívta a hóbortos gyűjtőt, de a lovagias ügy végül elsimult.


Forrás: STOP/Terefere   |   STOP

címkék
gyűjtőszenvedély, gyűjtés


a rovat további hírei
Botrány! Ciciből szopizott anyatejet a műsorvezető - Videó Deutsch Anita fejben már messze jár Tatár Csilla mit titkol a férje elől? Súlyos balesetet szenvedett DJ Dominique Keleti Györgyit ájulásig verték Nacsa Olivér alkoholista is lehetett volna Az RTL-sztár rokonai túlélték a repülőgép becsapódását
címlap »
fotó, videó »
1/5
CHF / HUF

szavazás
Ön szerint volt Pécsett trafikmutyi?

bővebben
Igen Nem
címkefelhő
Fotó: metart Bájos arc, de kilóg a macskanyelv - Fotók 18+
A szomszédlány már nem csitri...
Így a legkönnyebb letépni a fürdőrucit - Fotók 18+
Bikini vagy úszódressz? Nem mindegy? A lényeg, hogy gyorsan kihámozza magát a lány.
Fotó: novoporn Antennaként állnak szét a mellbimbói - Fotók 18+
Jade ügyvédnek készül,de egyelőre csak főnöke dolgozószobájáig jutott.