A hit segítette a csúcsra
33 éves Gera Zoltán labdarúgó, akit a hite mentett meg a zülléstől, és csinált belőle focistát
Napjaink kevés nemzetközileg is jegyzett magyar focistáinak egyike ünnepel ma - minden bizonnyal Angliában, Gera ugyanis pillanatnyilag a West Bromwich Albion játékosa. Fiatal korában még a hozzá legközelebb állók sem gondolták volna, hogy viszi valamire, sőt, ők a legkevésbé. Gera ugyanis nagyon veszélyes úton indult el: kimaradt a suliból, hatalmába kerítette a játékszenvedély, rászokott a cigire, az italra, sőt, tizenhárom évesen szipózni kezdett. Edzésekre sem járt, pedig már kölyökként kergette a labdát, ilyen körülmények között azonban nem a karrierjéért, hanem az életéért kellett aggódni.
Ő maga szívesen beszél ezekről az évekről, mert így lehetősége adódik azt is elmondani, hogy egy szép napon találkozott a hittel, elkezdte a Bibliát olvasgatni, leszokott minden káros szenvedélyéről és elhatározta: Isten dicsőségére nagyszerű focista lesz belőle. A pécsi fiúnak előbb Harkányban szavaztak bizalmat, majd a Pécsi MFC-ben lett NB I-es játékos, ahonnan a Fradi szerződtette le, s a zöld-fehérekkel aratta első sikereit. Az ott töltött négy év alatt két bajnoki címmel és két kupagyőzelemmel bizonyította be, hogy tényleg remek focista vált belőle.
Felfigyeltek rá az angolok is, a West Bromwich Albion 2004-ben másfél millió angol fontért vette meg, s ezzel akkor Gera lett a legértékesebb magyar labdarúgó. Manapság is náluk játszik, bár közben három idényt a Fulham csapatában szerepelt. Több mint hetvenszer játszott a magyar válogatottban.
|
STOP

Ha tetszett a cikk, kövesd a Pécsi STOP-ot a Facebookon is!
a rovat további hírei
Kimerészkedett az utcára - Fotó!
Büszkén mutogatja a szépség
Hajós Andrást nem kellett hosszan győzködni
Egymás fojtogatásával kezdődött a barátságuk
Dombovári Vandát többen is meggyanúsították
Müller Attila szaxizni megy Ibizára
Solti Ádám is izgul az érettségi miatt