"A legnagyobb extra, hogy én ülök benne" - Interjú az RTL arcával
Istenes Bence szeret dinamikusan közlekedni, de a legfontosabb számára a biztonság. Imádja jelenlegi autóját, amire a hölgyek is gyakran felfigyelnek, de lehet, hogy nyárra robogóra cseréli. Nem rajong különösebben a szupersport-autókért, inkább egy oldtimerre vágyik, de persze csak később, ha eljön az ideje.
Autolabor: Mióta vezetsz, illetve mióta van jogosítványod?
Istenes Bence: Ahogy lehetett, 17 évesen már letettem a vizsgát. Akkoriban még Németországban éltem, ahol ennyi idősen még csak szülői felügyelettel lehet vezetni. Mivel vidéken, egy faluban laktunk, már előtte is elvittem párszor anyukám kocsiját egy körre. Már akkor imádtam vezetni és gokartozni is, vagyis mondhatom, hogy a szenvedélyem a vezetés.
- Sokat vagy úton?
- Rengeteget! Régen, amikor Németországból hazajártunk, már akkor is én ültem a volánnál, és volt, hogy egy hétvége alatt többször is megjártuk ezt a távot. És persze most is rengeteget vezetek.
- Repesztettél az Autobahnon 200 km/órával?
- Azért azt nem. Nagyon sportos és dinamikus sofőrnek tartom magam, de a legfontosabb a biztonság. Nem is ülök be olyan mellé, akiről úgy érzem, hogy rosszul vezet. Nagyon sokat járom az országot egy-egy rendezvény miatt, és ilyenkor van, hogy valaki elvisz, de inkább az a jellemző, hogy én vagyok a sofőr. Szeretek biztonságban odaérni, ezért a "hátradőlök és egy kézzel fogom a kormányt, miközben előzöm az autókat" stílus távol áll tőlem. Sokszor emiatt össze is veszek emberekkel, mert rájuk szólok, hogy fogják rendesen a kormányt, mert ha hirtelen kijön elé valaki, nem tud rá reagálni. Lehet, hogy ez a biztonságra törekvés azért alakult ki nálam, mert kiskoromtól kezdve ezt kapom az édesapámtól. Ő mondja mindig, hogy legyen egy B-terv a fejemben a nem várt forgalmi szituációk megoldására.
- Térjünk át az autódra! Egy Mini Cooperrel érkeztél, ez az első saját kocsid?
- Nem, előtte volt még egy Volkswagen Polóm, Edition kivitelben. Azt is nagyon szerettem: fekete színű volt, 1.4 literes motorral.
"A legnagyobb extra, hogy én ülök benne" - Az interjú folytatódik! Olvassa tovább autós szakportálunkon, az Autolabor.hu oldalon! Kattintson ide!
Forrás: STOP/Autolabor.hu |
STOP

címkék
RTL, Cool TV, Csillag Születik, CSISZ, tehetségkutató, Istenes Bence, műsorvezetőHa tetszett a cikk, kövesd a Pécsi STOP-ot a Facebookon is!
a rovat további hírei
Sikoltozó nő hívta ki a rendőrséget a színésznőhöz
Ikerfiúk markolászták az ikerlányok melleit - Fotók
Varga Miklós boldogabb a kamera másik oldalán
Jogsi híján buszozik a csinos műsorvezető
"Éreztem, hogy van hozzá érzékem" - Már gyakorol az egykori szépségkirálynő
Hujber Feri nem agresszív, "csak" vehemens
Alekosz budai házról ábrándozik