Dolly: arra születtem, hogy a színpadon álljak, és énekeljek
címlapsztori
1/10
Harminckét éve áll a színpadon, hogy rock- és popdalokkal, zömmel a saját szerzeményeivel szórakoztassa a közönségét. Dolly előtt két pálya volt: az egyik, az énekesi, a másik a matematikusi. Kevesen tudják róla, hogy a Színművészeti Főiskolára is járt.
- Elsőre felvettek, aztán én voltam az első, akit kitettek félévkor. Már azt sem értettem, miért nem zenés szakra vettek fel. Eleinte azt gondoltam, én leszek a világ legnagyobb színésznője. Csak valahogy egy idő után elment a kedvem az egésztől, lazán vettem, nem készültem - emlékezik vissza fiatal éveire Dolly, aki a mentőkhöz ment dolgozni, majd 1980-tól a Hungária együttes tagja lett.
- Mindig azt éreztem: arra születtem, hogy a színpadon álljak, és énekeljek. Ha valaki elolvassa a lemezek borítóját, látja, hogy 1992 óta én írom a dalokat, sőt a szövegeket is. A dallamok csak úgy jönnek, a lakás tele van papírcetlikkel, sajátos módon jegyzem le az ötleteimet, lejátszom az elektromos zongorán, odaülök a számítógéphez, és programozom, hangszerelem a dalaimat.
A Dolly Roll zenekar jövőre lesz harmincéves.
- Szeretnénk valami méltó, jó nagy bulival ünnepelni, ahová elhívunk mindenkit, akinek valaha is köze volt hozzánk, zenészeket, táncosokat, technikusokat. Sajnos Flipper Öcsit már nem tudjuk: 2008-ban elment, nagyon fiatalon. Komoly anyagi háttér kell ahhoz, hogy megvalósítsuk az álmainkat. Várjuk a szponzorokat, mert nem vagyunk milliárdosok, még csak milliomosok sem.
Forrás: STOP/Hot |
STOP

címkék
Dolly, Dolly Roll, énekes, Flipper ÖcsiHa tetszett a cikk, kövesd a Pécsi STOP-ot a Facebookon is!
a rovat további hírei
Az RTL-sztár rokonai túlélték a repülőgép becsapódását
Csúnyán megalázta feleségét Alec Baldwin
Depardieu boldogan fizet adót
Kovács Patrícia most áll utoljára színpadra
Demcsák Zsuzsa egy fegyelmivel megúszta a kegyeletsértést
Koós János ezt is megteheti - Akkor miért ne?
Andy Vajnának két dolog nem számít: az idő és a pénz