"Első kérdésem, hogy ki ez a Puzsér Róbert?"
címlapsztori
1/10
Puzsér Róbert nekitámadt Dévényi Tibi bácsinak! A kritikus meglehetősen komolyan veszi a megmondó ember szerepét, amióta erre teret kapott az RTL Klub Csillag Születik című műsorában. Ezen kívül saját videoblogján naponta mondja el véleményét mindenről, ami eszébe jut, legyen szó jelenkori vagy múltbéli eseményekről, trendekről. Legújabb kiszemeltje a legendás tévés és lemezlovas, Dévényi Tibor, illetve annak ikonikus műsora, a Három kívánság.
Puzsér videójában emelt hangon, az idegtől remegve elevenítette fel azt a '80-as évekbeli műsort, melyben egy gyermek azt kérte a pöttyös labdák urától, hogy az evezzen be vele a jégtől zajló Dunába egy tál gőzgombóccal, hogy megetesse Schirilla Györgyöt.
- Jól mutatja, hogy a '80-as években is milyen alacsony szinten volt a médiaszolgáltatás Magyarországon, hogy én azóta sem tudom kitörölni az agyamból azt a Három kívánság című műsort, amelyikben az egyik hülye gyerek azt kérte Dévényi Tibi bácsitól, hogy ő gőzgombóccal szeretné megetetni Schirilla Györgyöt a jeges Dunában - kezdte visszaemlékezését Puzsér, majd szinte őrjöngve lefestette azt a képet, ami a kívánság teljesítéséről él benne. Ezután mintegy konklúzióként feltette kérdését.
- Milyen az a média, ami ennyire nem gondol semmit sem a világról, sem pedig önmagáról, hogy a műsornak a teljes keresztmetszetét kiszolgáltatja egy ilyen félkegyelmű hülye gyerek kényének, kedvének? Ha azt mondja ez a gyerek, hogy ő szeretne Robert Smithszel találkozni a The Cure-ból, és találkozik vele, mert neki az egy nagy élmény, azt értem. De ekkora ostobaságot kitalálni, amihez ráadásul volt egy televízió és volt egy Dévényi Tibor, akik ezt megvalósították, az már sok! - fakadt ki Puzsér Róbert.
Az Új Ász megkereste Dévényi Tibort, aki higgadtan reagált a kritikus kemény szavaira.
- Első kérdésem, hogy ki ez a Puzsér Róbert? Mit is tett ő le az asztalra, hogy érdemes legyen odafigyelni arra, amit mond? Hozzá hasonló kritikusok mindig voltak, és mindig lesznek is. Aki ugyanis csinálni nem tudja, az kritizálja. Ő és a hozzá hasonlók csak egy dolgot felejtenek el. Azzal, hogy nagy pénzért beültek egyik vagy másik kereskedelmi csatornához, éppen a jogukat veszítették el, hogy a műfajt szapulják. Amikor aztán befejezik rövidke pályájukat, akkor szalámit lopnak és végleg eltűnnek az érdeklődés homlokteréből - utalt a szintén megmondó emberként elhíresült Bakács Tibor esetére Tibi bácsi.
- A Puzsér által szapult műsor egyébként a BBC-től 2000-ben megkapta az Európa legjobb gyermekműsora elismerést, amihez gondolom, nem kell egyéb kommentárt fűznöm - tette hozzá Dévényi Tibor.
Forrás: STOP/Új Ász |
STOP

címkék
RTL, Csillag Születik, tehetségkutató, Puzsér Róbert, kritikus, Dévényi TiborHa tetszett a cikk, kövesd a Pécsi STOP-ot a Facebookon is!
a rovat további hírei
Cserpes Laurának mindent újra kell tanulnia a pasikról
Frissen élezett ekével szántottak Rubint Réka lelkébe
Szandiból kitörtek a könnyek - nem megrendezett jelenet volt
Udvaros Dorottya kirúgásra számított, de maradhat
Sikerült kirúgatnia
Kasza Tibit nem frusztrálja a dolog
Magára maradt a dúsgazdag fojtogató?