Janics Natasának nem kellett nélkülöznie
címlapsztori
1/10
Janics Natasa tizenhét évesen került az egykori Jugoszláviából Magyarországra: az édesapja hozta ide a magyar sportbarátaihoz azzal, hogy neveljenek olimpiai bajnokot a lányából. Sikerült. A most harmincéves, háromszoros olimpiai bajnok kajakozó egy bűbájos kislány édesanyja.
Douchev-Janics Natasa Londonban Kovács Katival párosban 500 méteren ezüstérmet, egyesben 200 méteren bronzérmet nyert, ami kiváló teljesítmény. Natasa mégis szomorú volt, pityergett, amikor átvette a bronzérmet - pedig minden oka megvolt az örömre, hiszen tavaly szeptemberben adott életet Milanának. Csak akkor apadtak el a könnyei, amikor a dobogón állva ő kapta a legnagyobb tapsot!
Natasának nem kellett nélkülöznie kislányát az olimpiai verseny alatt. Menedzsere, Csonka Gábor a hot!-nak elárulta: sikerült megoldani az elhelyezésüket.
- A kajak-kenusok nem az olimpiai faluban laktak. Messze lett volna a szállás a versenyek helyszínétől, Londonban pedig mindig csúcsforgalom van. A pálya közelében talált a csapat egy kényelmes, nagyon jó szállodát. Mivel Natasának és a férjének fontos, hogy a kislányuk a közelükben legyen, öt-hat kilométernyire ott volt a kicsi is a dadájával. Akár naponta többször is láthatták! - mesélte a menedzser.
Forrás: STOP/Hot |
STOP

címkék
Doushev-Janics Natasa, kajak-kenuHa tetszett a cikk, kövesd a Pécsi STOP-ot a Facebookon is!
a rovat további hírei
Ez a nő nagyon tud - Fotók!
Atombombázó csajt robbantott a Playboy - Fotók
Félmeztelenre vetkőzik Südi Iringó
Alacsonyan röpködtek a szülői pofonok
Sági Szilárd lesz a magyar Jamie
A filmsztár végrendeletében nem gondolt a rokonokra
Jáksó László kifeküdt