2013. június 19. szerda | 25. HÉT | 170. NAP | 01:53 | GYÁRFÁS, SZORINA

Kiakadtak Puzsérra a lehulló csillagok

2012. április 23. | 09:31
A Csillag Születik első élő adása a vártnál is megdöbbentőbb fordulatokat hozott. A nézők és a zsűri véleménye alapján a humorista Kővári Máté és a Latin Carneval csapata búcsúzott a versenytől, igazán rossz szájízzel.

- A fiam már a kezdet kezdetén azt mondta, hogy Puzsérral lesz a legtöbb bajuk. Egyértelműen a lesújtó véleménye miatt estek ki! A trágár beszólásokkal tarkított produkciókat simán továbbengedte, de őket már az elején elásta. Nem tudom, hogy a fiam keserűségét mivel tudom majd enyhíteni - fakadt ki az Új Ásznak Magócsi Norbert anyja.

- Ezt a műfajt nem ismerik az emberek. A legelső adás legelső versenyzői voltak, ez sem kedvezett számukra. Nagyon szomorúak vagyunk, szerettünk volna tovább küzdeni! - mondta a napilapnak egy másik csapattag, Niki édesanyja.

Kővári Máté is kiakadt a kritikus kemény szavain, miszerint egyedül Hofitól kéne tanulnia, hiszen más nem jeleskedik ebben a műfajban.

- Bejutottam a 12 döntős produkció közé, ez önmagában siker. Ugyanilyen lelkesedéssel folytatom tovább. A standup nekem eddig is hobbi volt, ezután is az lesz. Puzsér kritikájával nem tudok mit kezdeni. Hofi előadott dolgokat, melyeket mások megírtak neki. Ebben a műfajban nincs olyan, hogy tizenöten dolgoznak alád egyszerre! Hazamegyek, telesírom a kádat és megfürdöm benne! - tette hozzá az ifjú humorista.


Forrás: STOP/Új Ász   |   STOP

címkék
RTL, Csillag Születik, Puzsér Róbert, Kővári Máté, Latin Carneval


a rovat további hírei
Milliók őrülnek meg ezektől a mellektől - Fotók "Úgy látom őt, mint egy mesefigurát, aki a havasokból érkezett Budapestre" Kovács Patrícia kismamajógával készül a szülésre Ápolónak tanul a Jóban Rosszban dokija VV Seherezádé: "Majd alszom a sírban!" Keleti Andrea bedühödött Nyomozónak készül Az ének iskolája karcos hangú lánya
címlap »
fotó, videó »
1/5
CHF / HUF

szavazás
Ön lakna hulladékudvar közelében?

bővebben
Igen Nem Nem tudom mi az
címkefelhő
Fotó: playboy Vernél neki tejszínhabot - Fotók 18+
Utálod a konyhai munkát?
Fotó: silviasaint.com A nő, akinek minden porcikáját kényeztetnéd - Fotók 18+
Silvia Saint rutinos pornósztár, tudja, mit kell tennie, hogy örömöt szerezzen a férfiaknak.
Fotó: Twistys A széles csípő nem akadály - Fotók 18+
A szomszéd nője akkor is vonzó, ha nem egy katalógusból lép elő.