Kiderült, hogy hálózta be Valit Boros Lajos
Középiskolásként pötyögtette a gitárját, verselgetett, novellákat írt, és arról álmodozott, hogy egyszer majd olyan híresség lesz, mint a Dinnyés Lajos, a Cseh Tamás vagy a Gerilla együttes. Ahogy akkoriban mindenkinek, Boros Lajosnak is volt osztályzenekara. Az 1972-es Ki mit tud?-on polbeat kategóriában első lett. A hatvanöt éves Boros Lajos a Vasárnapi Hírekben idézi fel emlékeit.
- A zenekarnak erősítőt, a gitárokra pick-upot csináltam - így egyenes út vezetett előbb a Bánki Donát gépipari technikumba, majd a Kandó Kálmán villamosipari főiskolára. Csupa praktikus dolgot tanultunk, a szakkifejezésekkel meg remekül lehetett csajozni. Mert az például milyen, amikor az ember lesütött szemmel odasúgja a kislánynak, hogy szekundercementit... Villamosmérnök lettem, de nem ez volt a legjobb a Kandóban, hanem, hogy odajárt egy nagyon helyes lány is, a Vali. Akkor volt igazán helyes, amikor nevetett. És még helyesebb volt, amikor az én vicceimen... Egy kis ideig erősítettem a Varsói Szerződés rakétaelhárítását, majd, hogy leszereltem, el akartunk utazni valahová, de a szigorú papája nem engedte, erre hozzám jött feleségül. Az volt 1971-ben, utána következett az 1972-es Ki mit tud?, és aztán tizennégy éven át, minden nap délután 3 körül elmentem otthonról és hajnali 3-ra értem haza - emlékezik vissza Boros Lajos azokra az évekre, amikor zenészként tartotta el a családját. A fiúk azóta felnőttek.
- Dániel 37 éves ügyvéd, galád módon háromszoros nagypapává tett. Dávid 35, egy kreatív életművész, mindennel foglalkozik. Most éppen a Bruce Willisszel nálunk készülő Die Hard ötödik részében ügyködik. A "kicsi", a 24 éves Dénes Amerikában él, sakknagymester.
Boros Lajos tizennégy év rádiózás után éppen mostanában készül elhagyni Bochkor Gábort és vele a NeoFM reggeli sikerműsorát, a Bumerángot.
- Azért még nem dobtam el végleg azt a hajítófát, ugyan már köszöngetek, de a végső búcsú majd szeptemberben lesz. Addig megtalálják az utódomat, én meg egy kicsit hátrébb húzódva ügyködöm tovább, de legalább nem kell minden hajnalban fél ötkor kelnem.
Forrás: STOP/Vasárnapi Hírek |
STOP

címkék
Boros Lajos, műsorvezető, Bumeráng, NeoFMHa tetszett a cikk, kövesd a Pécsi STOP-ot a Facebookon is!
a rovat további hírei
A nyakukba zuhantak az égő gyertyák
Ennyi pénzt még elképzelni is nehéz
Tünde már túl van rajta
Évek óta mindenhova követi egy őrült nő
Az ablakon át menekült a szerető - Videó!
Félmeztelenül fenyegetőzött a zavart nő
Ha nagyon kell sietni a WC-re...