Négymilliót pakolt le az asztalra Radics Gigi apja
Zenei producer nyerészkedett Radics Gigin. Az eset még a fiatal tehetség első megasztáros feltűnése előtt történt, de édesapjában máig élénken él a történet, hiszen naivitása több mint négymillió forintjába került.
- Gigi kilenc éves korától csodagyereknek lett nyilvánítva, így számunkra nem volt meglepő, amikor jelentkezett egy zenei producer, hogy kézbe vegye a karrierjét. Meglátta bennem a büszke, ugyanakkor naiv apát és pillanatok alatt meggyőzött arról, hogy a kellő anyagi befektetésem után igazi kis gyereksztárt farag Gigiből. Adtam neki 1 millió 250 ezer forintot, majd nem sokkal később még egyszer ennyit. Állítása szerint ugyanis ennyibe került volna egy lemez. Született is egy dal, majd javasolta, hogy készíttessünk gyorsan egy klipet is. Ennek a költségét is én fizettem. Mindez a Megasztár 4 előtt volt. Rá egy évre, az ötödik széria után még egy klip született, amire megint kifizettem félmillió forintot. Ide még egy stílusszakértőt és egy sminkest is hoztak, ami újabb 120 ezer forintomba került - mesélte az Új Ásznak Radics Tamás, aki rengeteget tanult az esetből.
- Volt idő, amikor ez a bizonyos producer teljesen eltűnt. Folyamatosan kerestem, hogy számon kérjem rajta az ígéreteit, de arra sem méltatott, hogy felvegye a telefont vagy visszahívjon. Beletörődtem a történtekbe, végül az egész esetet betudtam tanulópénznek. Szerencsére Gigi semmit sem vett észre az egészből, mivel túl kicsi volt még ahhoz, hogy foglalkozzon ezzel. Tulajdonképpen, ha úgy tetszik, köszönettel tartozom annak az embernek, mert megerősített és felnyitotta a szememet. Most már tudom, hogy mire kell figyeljek, hogy soha többé ne verhessenek át és rajtam keresztül a lányomat. Hála Istennek a Megasztárban olyan emberek vesznek minket körül, akikben maximálisan megbízunk - vonta le a végső konklúziót a hatodik Megasztár győztesének édesapja.
Forrás: STOP/Új Ász |
STOP

címkék
TV2, Megasztár, tehetségkutató, Radics Gigi, énekesHa tetszett a cikk, kövesd a Pécsi STOP-ot a Facebookon is!
a rovat további hírei
Botrány! Ciciből szopizott anyatejet a műsorvezető - Videó
Deutsch Anita fejben már messze jár
Tatár Csilla mit titkol a férje elől?
Súlyos balesetet szenvedett DJ Dominique
Keleti Györgyit ájulásig verték
Nacsa Olivér alkoholista is lehetett volna
Az RTL-sztár rokonai túlélték a repülőgép becsapódását