Nyári Alíz: Többen elsírták magukat
A Nyári család több jótékonysági eseményen is részt vett már, de a zongoraművész Nyári Károly és lányai, Alíz és Edit most zsűriztek először. Mága Zoltán hegedűművész, Madár Veronika színésznő és Boronkay Péter paratriatlonista mellett ők bírálták a fogyatékkal élők produkcióit az idén harmadik alkalommal megrendezett Tiszta Hang Zenei Találkozón.
- Hihetetlen, hogy milyen szeretetet tudnak közvetíteni, és milyen érdekes, hogy nem tudják kifejezni magukat, de a zene és a művészet feloldja őket és ez segíti a gyógyulásukat is - mondta az Új Ásznak Nyári Károly zongoraművész, akinek a lányai is nagyon meghatódtak a versenyzőket látva.
- Sok jótékonysági eseményen veszünk részt, de ez volt az első, hogy őket zsűriztük. Annyira aranyosak voltak, megrohamoztak minket, mindent tudtak rólunk. Többen elsírták magukat, nagyon megható volt. Színvonalas produkciókat is hallhattunk, fél évet is készültek az előadásukkal - mondta az Új Ásznak Nyári Alíz, aki testvérével, Edittel nagyon elfoglaltak, készülnek új dalukkal, és sok fellépés vár rájuk.
Forrás: STOP/Vasárnapi Ász |
STOP

címkék
Nyári Károly, Nyári Alíz, Nyári Edit, Mágas ZoltánHa tetszett a cikk, kövesd a Pécsi STOP-ot a Facebookon is!
a rovat további hírei
A bájos kislány helyett egy szexi dög néz vissza ránk
"Egyszerűen beindulok egy érett nő láttán"
Kiderült, hogy ByeAlex miért ilyen
Szandiék házasságának van egy gyenge pontja
Balázs Klári így vigyáz Gyuri bácsira
Nánási Micinek öccse születik
Szulák Andrea a szülőszobán bocsátott meg az apjának