Szikora Robi nem tudott e merényletről
címlapsztori
1/10
Egy különleges meglepetést kapott Szikora Robi az amerikai-magyar énekesnőtől, Felly K.-től. Minden évben az R-GO hatalmas bulit csap Agárdon, amire a rajongók egész nyáron várnak. Idén sem volt ez másként, azonban már az előzenekarként fellépő Felly K. is hatványozta az R-GO élményt, mikor előadta a zenekar Szerelmes vagyok című dalát egy kicsit másképp, mint az eredeti.
Felly K ugyan régóta él New Yorkban, de jól ismeri az R-GO slágereket, sőt igazi rajongó. Nagyon boldog volt, mikor megtudta, hogy fellép Robiék agárdi nagykoncertje előtt. Kitalálta, hogy meglepi a frontembert és egy alkalomra átalakította a Szerelmes vagyok című dalt. Erről a kis merényletről semmit sem tudott Szikora Robi, így nagyon meglepődött, mikor meghallotta az átírt dalt. A feldolgozás nagyon tetszett a zenekarnak és a tomboló közönségnek is. A produkció annyira jól sikerült, hogy már beszéltek az esetleges folytatásról is.
"Nagyon örültem a lehetőségnek, hiszen nagy kedvencem már régóta az R-GO. Lelkesen készültem a fellépésre és már alig vártam, hogy egy kicsit meglepjem Szikora Robit. Az egyik kedvenc dalom a Szerelmes vagyok, így kézenfekvő volt, hogy ezt fogom előadni és kicsit átformáltam a stílusomra. Ebben többen segítettek nekem, amit ezúton is köszönök. Nagyon jól éreztem magam a színpadon és a közönségnek is tetszett az új köntösbe öltöztetett Szerelmes vagyok." - mesélte boldogan Felly K.
Forrás: STOP/Sunhill Media |
STOP

címkék
Szikora Róbert, énekes, Felly K.Ha tetszett a cikk, kövesd a Pécsi STOP-ot a Facebookon is!
a rovat további hírei
Megszűnt a Republic
Bosszúból megmutatja az intim fotókat?
A fejére varratta bikinis nejét - Fotó
A gyerekkel szexelt a bébiszitter
Keményen gerincre nyesik Kardashian pornós hasonmását
Kaszás Géza: tényleg az vagyok
Külföldre menekült az Éjjel-Nappal Budapest sztárja