Szobafogságban ünnepelte névnapját Zalatnay Cini
címlapsztori
1/10
Zalatnay Sarolta, ha csak egy időre is, de elhagyhatta a kórházat, ahol egy héttel ezelőtt műtétet hajtottak végre rajta, miután arcidegzsábát kapott és súlyos arcüreggyulladással küzdött. Állapota sokat javult ugyan, de korántsem kielégítő.
- Most itthon vagyok, de vissza kell még mennem a kórházba további vizsgálatok miatt. Valamivel jobban érzem magam, de sajnos a fájdalom még nem szűnt meg. Jelenleg nem hagyhatom el a házat, még a kertbe sem szabad kimennem egy pillanatra sem. A javulás lassú, de biztos, és annyit mondhatok, hogy amint lehet, visszatérek a színpadra, mert nekem a zene az igazi gyógyír mindenre - fogalmazott az énekesnő, aki hálás orvosainak, amiért eddig bent tartották a klinikán.
- Hétvégén már nagyon haza akartam jönni, de az orvosok közölték, hogy azt nem lehet. Ami furcsa, hogy nem csalódást éreztem, hanem valamiféle átható nyugalmat. Biztonságban tudtam magam - mondta az énekesnő az Új Ásznak a neve napján.
Forrás: STOP/Új Ász |
STOP

címkék
Zalatnay Sarolta, énekes, névnap, kórház, műtétHa tetszett a cikk, kövesd a Pécsi STOP-ot a Facebookon is!
a rovat további hírei
Brad Pitt csúnyán leszólta a nejét
Már a színházigazgató is Détárék válásáról beszél
Stohl a következőkben csalódott: Orbán, Kövér, Áder...
Falusi Mariann alig tudott járni
Szekeres Nóra rettentően éhes
Felismerhetetlenül néz ki - Fotó!
Színházban tér vissza az X-Faktor fiatal tehetsége