A PTE-n nem lehet elbliccelni a nyelvvizsgát
címlapsztori
1/10
A csütörtöki szenátusi döntés értelmében a A Pécsi Tudományegyetem nem vesz részt a nyelvvizsga-amnesztiában. Ragaszkodnak az eddigi szabályokhoz, így nem lehet kibújni a nyelvvizsga megszerzése alól. A belső teljesítéssel kapcsolatban egyelőre nem foglaltak állást, a rektori konferencia döntésére várnak.
A parlament decemberi döntése alapján, 2013 és 2016 között azok a végzett hallgatók is hozzájuthatnak diplomájukhoz, akik nem szerezték meg az oklevelükhöz szükséges nyelvvizsgákat. A lehetőség megadását azonban az egyes felsőoktatási intézmények maguk döntik el. A Pécsi Tudományegyetem Szenátusa 2012. február 9-i ülésén határozott az engedményről.
A Pécsi Tudományegyetem Szenátusi döntése:
"A nemzeti felsőoktatási törvény szerinti, az általános nyelvvizsga hiányában meg nem szerzett oklevelek és bizonyítványok kiadását elősegítő un. belső nyelvvizsga lehetőséggel kapcsolatban a Pécsi Tudományegyetem (PTE) csak a Magyar Rektori Konferencia (MRK) döntését követően foglal állást, a következő elvek mentén.
Az osztatlan és master (MA/MSC) képzések esetében a PTE ragaszkodik az eredeti, a képzési és kimeneti követelményekben meghatározott idegennyelvi vizsgákhoz.
A bachalor (BA/BSc) szakok esetében a PTE olyan országosan egységes eljárást kíván támogatni, amely biztosítja az oklevelek egyenértékűségét és az esélyegyenlőséget.
Bármilyen megoldás születik, a PTE meg fogja találni annak módját, hogy a volt hallgatóit a nyelvi felkészítésben való részvétel biztosításával hozzásegítse az oklevél, vagy bizonyítvány megszerzéséhez szükséges nyelvvizsgához."
A Kaposvári Egyetem január végén hozta meg döntését az ügyben, ott nyári tanfolyamokat szerveznek azoknak a végzett hallgatóknak, akik a nyelvvizsga hiánya miatt nem vehették át diplomájukat- írja az eduline felsőoktatási hírportál.
Szerző: zsv | egyéb írások a szerzőtől » | Forrás: Pécsi Stop |
STOP

címkék
PTE, nyelvvizsga, szenátus, felsőoktatásHa tetszett a cikk, kövesd a Pécsi STOP-ot a Facebookon is!
a rovat további hírei
Tarolt a PTE az innovációs pályázaton
Kitüntette a PTE két egyetemi tanárát az MTA
Pécsi professzor is részese az új műérbeültetési módszer sikerének
Hoffmann Rózsa szerint nem lesz gyökeres változás az oktatásban
Milliárdos értékben érkeznek világszínvonalú gépek Pécsre
Negyven cég nézett munkaerő után az egyetemen
Jövőre nem lesz állami férőhelyes jogászképzés Magyarországon