A Zsolnay helyett a bölcsészkaron tartják a Zenélő Egyetem nyitókurzusát
címlapsztori
1/10
A megadottakkal ellentétben nem a Zsolnay Negyedben, hanem a PTE Ifjúság úti épületében tartják a Zenélő Egyetem nyitókurzusát február 23-án 14 órai kezdettel.
A Pécsi Tudományegyetem "Bevezetés a populáris zenei kultúrába" nevet viselő kurzusát összesen 180 hallgató vette fel. A PTE egyedülálló kezdeményezéseként indított kurzus során a PTE oktatói mellett a magyar könnyűzenei élet ismert és elismert szereplői tartanak előadásokat szakterületükről, ők az őszi félév során már a ZEN tutori rendszerén belül segítik az egyetem alkotni vágyó hallgatóit.
A kurzus első órája az Ifjúság útja 6. szám alatt található E432 előadóban lesz, február 23-án 14 órai kezdéssel. Az előadást Dr. Beck Zoltán egyetemi adjunktus, a ZEN ötletgazdája és szakmai vezetője, egyben a 30Y zenekar énekese, illetve a ZEN oktatói és tutori gárdájának tagjai tartják, a hallgatókat pedig Dr. Bódis József, a Pécsi Tudományegyetem rektora köszönti.
A kurzuson a magyar könnyűzenei élet egy-egy szakértője fog eladást tartani a popzene kontextusait, társadalmi szerepét, esztétikáját vagy akár a jogi kereteit, vagy technikai háttereit illetően - olvasható a pecsibolcsesz.hu-n.
A főbb tematikai csomópontok:
1: a komplex artist management
2: a zenei produceri tevékenység és annak alakulástörténete az első hangfelvételektől a digitális korszakig
3: a média és a populáris zene
4: a popzene vizualitása
5: a könnyűzene története - műfajtörténeti skiccek
6: a popzene a technikatörténet tükrében
7: az élőzenei megszólalás: mi történik a színpadon?
8: szubkultúra, underground, ellenkultúra
9: popzene és kultusz
Forrás: Pécsi STOP/PTE/pecsibolcsesz.hu |
STOP

címkék
Pécs, PTE, ZEN, Zenélő Egyetem, BTK, kurzus, Beck Zoltán, Bódis JózsefHa tetszett a cikk, kövesd a Pécsi STOP-ot a Facebookon is!
a rovat további hírei
Tarolt a PTE az innovációs pályázaton
Kitüntette a PTE két egyetemi tanárát az MTA
Pécsi professzor is részese az új műérbeültetési módszer sikerének
Hoffmann Rózsa szerint nem lesz gyökeres változás az oktatásban
Milliárdos értékben érkeznek világszínvonalú gépek Pécsre
Negyven cég nézett munkaerő után az egyetemen
Jövőre nem lesz állami férőhelyes jogászképzés Magyarországon