Cafeteria-megvonás: kollektív büntetés az egyetemen?
címlapsztori
1/10
A Pécsi Tudományegyetem (PTE) szenátusa csütörtökön dönt az új cafeteria-rendszerről. Az előterjesztés szerint ötödére csökken a juttatás, az indoklásban egyebek mellett az egyetem ellen indított munkaügyi perek szerepelnek.
Az ügy hátterében az áll, hogy a pécsi egészségügyi integrációt megelőzően a Honvéd Kórházban voltak veszélyességi pótlékok. A klinika, illetve az egyetem vezetése úgy döntött az integrációkor, hogy megmaradnak a szerzett jogok, de a klinikai dolgozóknál nem vezetik be a pótlékokat. Ebből kettős jogállás keletkezett, azaz volt, aki többet kapott ugyanazért a munkáért.
Ebből több per született, első körben a veszélyességi pótlékra perelték az egyetemet, ám ezeket a munkáltató nyerte, mert kiderült, hogy a munkakörök valójában nem voltak veszélyesek. Ezt követően az azonos elbírálás elve miatt adtak be pereket munkavállalók, és ezeket már elkezdték megnyerni.
Információink szerint ekkor rossz döntés született az egyetemen: nem próbáltak meg megegyezni a dolgozókkal, hanem folytatták a pereket. Azt nem tudni, hogy azért, mert úgy gondolták, meg lehet nyerni őket, azért, mert ha egy embernek fizetnek, mindenkinek kell, esetleg az munkált a vezetésben, hogy amíg pereskedik, addig sem kell fizetni.
Végül benyújtották a számlát. A Pécsi STOP úgy tudja: tavaly 300-340 milliót kellett emiatt kifizetnie az egyetemnek, a perek pedig még folyamatban vannak, úgy tudni, a végösszeg 6-800 millió is lehet.
A történet szépséghibája, hogy a csütörtökön az egyetemi szenátus elé kerülő cafeteria-rendszer átalakításról szóló előterjesztésben is helyet kaptak a dolgozók által indított perek. A dokumentum ugyanis részben ezzel indokolja, hogy az eddigi kevesebb mint ötödére csökken a juttatás, ami a legrosszabbul kereső egyetemi alkalmazottaknak tíz százalékos bércsökkenést jelent havonta.
Az előterjesztés úgy fogalmaz: "a Pécsi Tudományegyetem súlyos, évek óta milliárdos veszteséget termel, amely túlnyomóan a klinikák veszteséges működéséből ered. Ennek felszámolása indokolja a költségcsökkentő intézkedések megtételét. Különösen nagy kockázatot jelentenek a közalkalmazottak által az Egyetem ellen indított munkaügyi perek, amelyekből származó kártérítések fedezetére az Egyetemnek saját forrásai nincsenek, valamint a felsőoktatás átalakításából eredő - a karokat eltérő módon és mértékben érintő - oktatási kockázatok."
A rendszer átalakítása után megmaradó forrásokkal az oktatási rész esetében a karok rendelkeznek, a Klinikai Központ és a központi irányítás esetében pedig a megmaradó összeg "egy tartalék alapba kerül, amelyből a peres kockázatok enyhíthetők".
Az ügyben kerestük az egyetem az alábbi közleményt juttatta el a szerkesztőségünkbe:
"A Pécsi Tudományegyetem Szenátusa, az érdekképviseletekkel történt előzetes konzultációt követően döntött a cafeteria rendszer 2012. évi szabályainak változásairól, amelyet az Egyetem gazdálkodási nehézségei, elsősorban a klinikákon halmozódó milliárdos veszteség és a munkáltatói terhek jelentős növekedése indokolnak.
A cafeteria rendszert az Egyetem a 2012. évben is fenntartja, oly módon, hogy a választható béren kívüli juttatások éves keretösszegét bruttó 20 000 Ft/főben állapítja meg, amelyet a munkavállalók 2012 februárjában és márciusában, két részletben kapnak meg. Az érdekkép-viseletek kérésének megfelelően az összeg Erzsébet utalvány formájában kerül kifizetésre.
Tekintettel arra, hogy az oktatási és az egészségügyi terület közötti keretfinanszírozás nem lehetséges, ezért a juttatások mértékének csökkentéséből eredő megtakarítás a klinikai és a központi irányítás szervezeteket érintően kockázati alapba kerül. A Karoknál és a közoktatási intézményeknél megmaradó forrás felhasználásáról saját hatáskörben döntenek.
A kis keresetű munkavállalók jövedelem kiesésének kompenzálására az egyetem vezetése Szolidaritási Alapot hoz létre, amelynek mértékéről és felhasználási szabályairól a Gazdasági Terv elfogadásáig, azaz 2012. március végéig döntenek. "
Forrás: Pécsi Stop |
STOP

címkék
PTE KTK, egyetem, cafeteria, megvonás, szenátus, klinika, fizetés, bérHa tetszett a cikk, kövesd a Pécsi STOP-ot a Facebookon is!
a rovat további hírei
Tarolt a PTE az innovációs pályázaton
Kitüntette a PTE két egyetemi tanárát az MTA
Pécsi professzor is részese az új műérbeültetési módszer sikerének
Hoffmann Rózsa szerint nem lesz gyökeres változás az oktatásban
Milliárdos értékben érkeznek világszínvonalú gépek Pécsre
Negyven cég nézett munkaerő után az egyetemen
Jövőre nem lesz állami férőhelyes jogászképzés Magyarországon