2012. május 17. csütörtök | 20. HÉT | 138. NAP | 09:48 | PASZKÁL, ANDOR

Egyeztetett a BTK és a Hallgatói Hálózat

2012. február 21. | 13:58
Informális egyeztetésre hívta kedd délelőtt 11 órára Vázsonyi Ottó, a BTK kari igazgatója a hétfő esti hallgatói fórumot megszervező egyetemistákat. A beszélgetésen szó esett az alulról szerveződő hallgatói mozgalmak és az egyetem közötti jövőbeni együttműködésről.

Az előzetes információkkal szemben csupán a jövőbeli együttműködések tisztázása miatt hívta fel Vázsonyi Ottó hétfő délután a Hallgatói Hálózat pécsi sejtjének egyik szervezőjét. A kari igazgató kedden mondta el lapunknak, hogy "az ilyen szerveződéseknek van helye az egyetemen, és a karon - csak akkor szóljanak előre a hallgatók, hogy tudjunk számukra megfelelő körülményeket - hangosítás, terem - biztosítani." Ugyanakkor hozzátette Vázsonyi, "illendő is előre szólni a kar esetében a dékánnak, egyetemi rendezvény esetén pedig a rektornak, mert egyrészt ez elvárható magatartásforma, másrészről pedig jó, ha a kar, vagy az egyetem első embere tudja, mi folyik a felügyelete alatt álló épületekben." A kari igazgató még hozzátette: "a hétfő esti telefon is csupán emiatt esett meg a fiatalok és köztem, hogy ezeket a dolgokat tisztázzuk."

Meg szerettük volna kérdezni a beszélgetésen jelen lévő hallgatókat is, azonban semelyikük sem akart hivatalosan nyilatkozni.

Mint ismert, hétfő délután 17:00 órától a Hallgatói Hálózat pécsi szervezete nyilvános hallgatói fórumot tartott a BTK könyvtárának aulájában. A fórumon a február 15-én, Budapesten megtartott demonstráció és egyetemfoglalás kapcsán létrejött 10 pontot beszélték át a pécsi résztvevők, valamint új irányelveket is megfogalmaztak.


Szerző: V. G.   |  egyéb írások a szerzőtől »   |   Forrás: Pécsi Stop   |   STOP

címkék
Pécs, hallgatói hálózat, btk, egyetem, kari igazgató, Vázsonyi Ottó


a rovat további hírei
Tarolt a PTE az innovációs pályázaton Kitüntette a PTE két egyetemi tanárát az MTA Pécsi professzor is részese az új műérbeültetési módszer sikerének Hoffmann Rózsa szerint nem lesz gyökeres változás az oktatásban Milliárdos értékben érkeznek világszínvonalú gépek Pécsre Negyven cég nézett munkaerő után az egyetemen Jövőre nem lesz állami férőhelyes jogászképzés Magyarországon
címlap »
fotó, videó »
1/5
CHF / HUF
246.29

szavazás
Ön kire szavazna, ha most lennének a választások?

bővebben
Fidesz MSZP LMP Jobbik KDNP Demokratikus Koalíció Másra Senkire JeSZ
címkefelhő
Fotó: destinydixon Nyomot hagy a popsin a feszülős tanga - Fotók 18+
Ha minden huszonéves lány ilyen bevállalós lenne, szebb lenne a világ.
Fotó: femjoy Bimbócsikiző pózok a párkányon - Fotók 18+
Ennél szebb panorámát tényleg nem kívánhatunk.
Fotó: prestige Ilyen tanár nénivel mi is rosszak lennénk - Fotók 18+
Samantha néni az irodájába kéret ma éjjel.