2013. május 23. csütörtök | 21. HÉT | 143. NAP | 22:17 | DEZSŐ, DÉZI

Karöltve készít tananyagot biotechnológusoknak a PTE és az eszéki egyetem

2012. augusztus 30. | 16:17
Közösen állított össze tananyagot biotechnológus hallgatóinak a Pécsi Tudományegyetem és az eszéki Josip Juraj Strossmayer Egyetem az elmúlt egy évben egy 1,8 millió eurós biotechnológiai fejlesztési program keretében.

Pongrácz Judit, a pécsi orvosi biotechnológiai mesterképzés vezetője csütörtökön a projekt baranyai megyeszékhelyen tartott zárórendezvényén elmondta: elkészítették a genetika, a sejtbiológia, a biofizika, a biokémia, az élettan és a bioinformatika tantárgy egyenként öt tématerületének elektronikus jegyzetét, hanganyagát, valamint javaslatokat dolgoztak ki a tantárgyak harmonizációjára.

Az angol nyelvű tananyag emeli a 2010 őszén a Strossmayer egyetemen indított biotechnológia alapképzés és a pécsi egyetemen ugyanekkor kezdődött mesterképzés színvonalát, a harmonizáció pedig lehetővé teszi az átjárhatóságot az intézmények között.

A PTE vezetői korábban elmondták, hogy a pécsi és az eszéki egyetem jövő év elejéig négy európai uniós pályázati forrásnak köszönhetően összesen 1,8 millió eurót, azaz mintegy félmilliárd forintot költ a szakemberképzést, a kutatás-fejlesztést és a kutatások hasznosítását célzó biotechnológiai beruházásokra.

A magyar-horvát határon átnyúló együttműködés keretében a tananyagfejlesztés mellett Pécsen lehetőség nyílt egy, az élettani kutatásokhoz ma már nélkülözhetetlen laboratóriumi állatház kialakítására, és folyamatban van a közös kutatások helyszínéül szolgáló, korszerű berendezésekkel felszerelt laborok létesítése.

A laboratóriumokban végzett munka eredményei a gyógyszer- és az orvosi biotechnológiai iparban hasznosulhatnak. Pécsen és Eszéken kiemelt szerepet kaphatnak a rákkal és az immunológiával kapcsolatos kutatások, utóbbi esetében a munkák összehangolásával lehetőség nyílik immundiagnosztikai eljárások, protokollok kifejlesztésére, szabványosítására, egységesített adatok gyűjtésére, vizsgálatára.


Forrás: MTI   |   STOP

címkék
Pécs, Eszék, PTE, Josip Juraj Strossmayer Egyetem, biotechnológia, tananyag, Pongrácz Judit


a rovat további hírei
PR-kutatóközpont lesz Pécsen Nézzen orchideát madárpókkal Ismét bezárnák a Damjanich kollégiumot Új pécsi lakatfal: kétméteres acélcsövekből készül Csúszik az ösztöndíj a PTE-n Megvan a nyolcszázmillió, elbocsátások vagy lesznek, vagy nem Nyolcszáz millió a pécsi egyetemnek
címlap »
fotó, videó »
1/5
CHF / HUF

szavazás
Ön szerint volt Pécsett trafikmutyi?

bővebben
Igen Nem
címkefelhő
Fotó: suicidegirls Csipke alól villan az átszúrt punci - Fotók 18+
Alicee mindent megtesz, hogy vonzóvá tegye magát...
Fotó: metart Bájos arc, de kilóg a macskanyelv - Fotók 18+
A szomszédlány már nem csitri...
Így a legkönnyebb letépni a fürdőrucit - Fotók 18+
Bikini vagy úszódressz? Nem mindegy? A lényeg, hogy gyorsan kihámozza magát a lány.